Belföld

Orvhalászokat értek tetten a tavon

A Vidámparki-tóból halászott ki két férfi 23 pontyot, valamint amúrt és süllőt. Az orvhalászokat a rendőrök lekapcsolták kedden, a hajnali akcióban. Az ellopni akart állatok értéke 45 ezer forint körüli.

Hétfőn este fél tíz tájban egy fiatalember hívta fel a portyázó halőrök figyelmét arra, hogy valaki hálót helyezett ki a Vidámparki-tóba. A halőrök körbejárták a tavat, de a bejelentő által említett hálón, illetve tükörhálón kívül többet nem találtak. Figyelőszolgálatot szerveztek meg a halőrök a szolgálatban lévő járőrök közreműködésével annak kiderítésére ki helyezte el a tóban a hálókat – tudtuk meg a megyei rendőrség sajtóügyeletétől.

Hajnali fél három körül egy kerékpáros és egy gyalogos férfi érkezett, hátukon táskával. Amint a kétszer ötven méter hálót kezdték kiemelni megjelentek a közelben figyelő halőrök. Értesítésükre a járőrök is több irányból indultak. Az orvhalászok közül az egyik menekülőre fogta, de a halőrök elkapták és mindkettejüket visszatartották a rendőrök odaérkezéséig.

A hálókban összesen 23 ponty, valamint amúr és süllő volt. A halak közül kettő elpusztult, a többit miután megszámolták és darabszámukat rögzítették, visszaengedték a tóba. Az elsődleges becslés szerint a két férfi által ellopni akart halak értéke 45 ezer forint körül van.

Az orvhalászokat előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vételükről döntött hatóság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik