Belföld

Az Összefogás Párt feljelenti a baloldali összefogást

Szepessy Zsolt pártelnök hétfőn személyesen nyújtott be feljelentést ismeretlen tettesek ellen a Legfőbb Ügyészségen miután korábban levelet írt az Összefogás miniszterelnök-jelöltjének, Mesterházy Attilának, az MSZP-elnöknek, és kezdeményezte “a névlopás által kialakult helyzet tárgyalásos tisztázását”, ám megkeresésére nem kapott választ – derül ki a Összefogás Párt közleményéből.

Álszentség miatt perelnek

Szepessy Zsolt a név-, illetve szlogenhasználattal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali pártszövetség nevében Szigetvári Viktor és két társa is tett már feljelentést, ők azért, mert szerintük a kormánypártok saját kampányukhoz elorozták a kormány “Magyarország jobban teljesít!” szlogenjét.

“Ugyanezek az önérzetes úri emberek nem láttak abban semmi rosszat, hogy az Összefogás Párt nevét – szerintük csupán egy szlogent – ők maguk is használják. Hogyan is van ez?” – vettette fel. Nem akarnak szótlanul elmenni “ekkora álszentség mellett”, ezért döntöttek úgy, hogy ők is feljelentést tesznek.

Szerintük az “összefogás” név a magyar politikai életben az elmúlt öt évben jól bejáratott védjegy, szlogen egyértelműen az Összefogás Párthoz kötődött, a választók ezen a néven tudják azonosítani a pártot és tevékenységét. Közölték, az Összefogás Párt jelentős összegeket költött nevének, szlogenjének, védjegyének megismertetésére, ezért az komoly anyagi és szellemi értéket is képvisel.

Bukhatják a névválasztást

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy jogi aggályokat vet föl, ha egy már létező pártéval megegyező néven jön létre, működik, kampányol egy másik politikai formáció. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász ugyanis elmondta, a megtévesztés akkor is megvalósul, ha csupán szlogenként, a választási kampányban, reklámokban, netán hirdetőtáblákon használják egy másik párt nevét, és a szavazólapokon nem.

A szakértő példaként említette, hogy 2009-ben a pécsi időközi polgármester-választás kapcsán a Baranya Megyei Bíróság jogerősen eltiltotta Szili Katalint attól, hogy „az összefogás jelöltje” kifejezést használja, ugyanis azon a választáson az Összefogás Pécsért Egyesület nem Szilit, hanem Páva Zsoltot, a Fidesz jelöltjét támogatta. A bíróság annak ellenére mondta ki a jogsértést, hogy Szili Katalin plakátjain az „összefogás” kis kezdőbetűvel szerepelt. A korábbi döntés alapján feltételezhető, hogy a bíróság akár igazat is adhat a Szepessy-féle Összefogás Pártnak, amennyiben kérik a jogsértés megállapítását és a baloldali pártok eltiltását a választókat megtévesztő összefogás névtől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik