Belföld

Befutó helyre a népet, jöjjön a sorsolásos demokrácia!

Sorsolásos demokrácia kísérlet indul Magyarországon, mert a „rendkívüli idők rendkívüli válaszokat követelnek”. A kezdeményezők – Klopfstein-László Kornél és L. László János – azt javasolják, hogy néhány helyre sorsolással jussanak be emberek az ellenzék listájáról a parlamentbe. „A sorsolásra bárki jelentkezhetne, a procedúra százezreket mozgathat meg és keltheti fel az érdeklődésüket a szokatlan ajánlatot tévők iránt, ami nyilván szavazatokban is megjelenik”.

Forrás: Facebook

Szerintük ez a megoldás valódi utat nyithatna a „népnek” a nagypolitikába. A kezdeményezők biztosra veszik, hogy megorrolnak rájuk az ellenzéki politikusok, amiért a „keservesen kiizzadott, közös ellenzéki választási listára még az utolsó pillanatban rá kellene tenni valakiket”. Ám a kockázat akár többszörösen is megtérülhet, hiszen teljes az apátia az ellenzéki szavazótáborban, a bizonytalanokról nem is beszélve.

„A sorsolásos módszer a politikában egyáltalán nem ördögtől való gondolat. Az ókori görögöknél igen elterjedt volt, de használták Velencében és Firenzében is, és máig fennmaradt olyan testületekben, mint például az amerikai bírósági esküdtszék intézménye.” Az elképzelés szerint a közös ellenzéki listát állító pártoknak listájuk „befutó” helyei közül néhányat fel kellene ajánlani a „népnek”. Vagyis, véletlenszerűen, sorsolásos módszerrel választanának ki embereket, akikből ténylegesen parlamenti képviselők lesznek. További részletek a kezdeményezés Facebook-oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik