Az elkövető előbb megfojtotta a férfit, majd a holttest mindkét kezét és lábát könyöknél, illetve térdnél megcsonkolta. A holttestet, amelyről a végtagok részeit levágták, megtalálták, a szemle jelenleg is folyamatban van.
Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Szervek Bűnügyi Főosztályának vezetője közölte: a XVIII. kerületi élettársak alkoholt fogyasztottak, ezután az 52 éves T. Edit és a 47 éves F. György vitába keveredett egymással. Ennek során T. Edit megfojtotta élettársát, majd a halál beállta után F. Györgyöt feldarabolta. Azt, hogy a gyanúsított egyedül követte-e el a bűncselekményt, a vizsgálat befejeztével tudják csak minden kétséget kizáróan megállapítani – hangsúlyozta a főosztályvezető.
Mint hozzátette, “nem mindennapi emberölés történt”, az utóbbi tíz évben csak néhány alkalommal találkoztak ilyen típusú elkövetési móddal. Az élettársak egyébként mindketten gyanúsítottak voltak egy vagyon elleni bűncselekmény kapcsán, és ez ügyben korábban ki is hallgatták őket – jegyezte meg Szigeti József.
Szólt arról is, hogy a férfi holttestének többi része az élettársak által bérelt lakásban maradt. Utalt arra, hogy hétfő délelőtt találták meg egy fekete zacskóban a két-két csonkolt férfilábat és -kezet a főváros XVIII. kerületének egyik hulladékgyűjtőjében. A végtagokra 10-12 órával azok lemetszése után bukkantak rá – mondta a főosztályvezető.
Szokolai Zoltán, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta: hétfőn érkezett hozzájuk bejelentés a talált emberi testrészekről. “A szokásos nyilvántartási ellenőrzések” során állapították meg, hogy a végtagok F. Györgyhöz tartoznak. Ezután az ő kapcsolatrendszerét térképezték fel, T. Editet pedig szerdán igazoltatták közterületen, majd előállítása során a nő a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A gyanúsított a rendőröknek elmondta: hosszan tartó rossz viszony volt közte és a meggyilkolt férfi között az alkoholizálás és a sértett agresszivitása miatt. A nő azt állította, a darabolás konkrét körülményeire nem emlékszik, így a most is folyó szemle feladata a bűntett részleteinek feltárása. Szokolai Zoltán kiemelte: az eset körülményeit 59 óra alatt sikerült felderíteni.
Az osztályvezető kérdésre válaszolva elmondta: az igazságügyi elmeorvosi szakértő véleménye után lehet majd megállapítani, hogy a gyanúsított büntethető-e.