Egy hónappal a választások előtt a baloldali pártok megváltoztatják az eddig használt nevüket: Összefogás helyett mostantól Kormányváltás névvel kampányolnak. A váltásra azért is van szükség, mert kiderült, hogy a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt is országos listát tud állítani, és nem akarják, hogy a választók pusztán félreértésből rájuk ikszeljenek a baloldali pártok helyett.
Szigetvári Viktor szerint nem tiltják meg az összefogás szó használatát, és amúgy is tervezték, hogy az utolsó hetekben nem ezzel a névvel kampányolnak.
A baloldali pártok politikusaitól mostantól aligha hallhatjuk majd azt a szót, hogy Összefogás, a nevet lecserélik – tudta meg az Origo a pártszövetség több politikusától.
Korábban név-, szlogen- és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt fordult a Fővárosi Főügyészséghez Szepessy Zsolt, a párt elnöke, de hétfőn a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentést. Szepessy Zsolt februárban kifogásolta, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség is az “összefogás” szót használja választási kampányában.