Belföld

Elutasították a Lombard Zrt. ellen indított devizahiteles keresetet

Eljárásjogi okok miatt jogerősen elutasította a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületnek a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. kölcsön- és hitelszerződéseihez kapcsolódó általános szerződési feltételek (ászf) egyes pontjait támadó keresetét szerdán a Szegedi Ítélőtábla.

A közérdekű keresetben a civil szervezetet képviselő ügyvéd Bihari Krisztina egyebek mellett azon pontok tisztességtelenségének kimondását kérte, amelyek a fogyasztók számára előre nem látható módon biztosítanak lehetőséget a pénzintézetnek a szerződések egyoldalú módosítására. Az ügyvéd emellett kifogásolta azt is, hogy a pénzintézet – álláspontja szerint – a jogszabályban rögzített kereteken túl is kiterjeszthette vételi jogát.

Szeghő Katalin tanácsvezető bíró közölte, a táblabíróság a keresetet kizárólag eljárásjogi okok miatt utasította el. A döntés indoklásában a bíró kifejtette, a keresetben kifogásolt hat ászf közül három 2009. augusztus 31-éig volt hatályos, ezért róluk a bíróság közérdekű perben nem hozhat döntés.

A jogalkotó a közérdekű kereset intézményét a fogyasztókat védő megelőző szándékkal hozta létre, így hatályban már nem lévő szerződéseket a bíróság ebben a formában nem vizsgálhatott. Hangsúlyozta ugyanakkor, annak nincs akadálya, hogy egyéni érdekérvényesítés keretében a korábban érvényes ászf-ek alkalmazásával okozott jogsérelem orvoslást kérje a fogyasztó.

A jelenleg hatályos üzletszabályzatokat a felperes eredeti kérelme nem támadta, erre a keresetét csak az előírt szigorú törvényi határidő leteltével terjesztette ki. A tanácsvezető bíró leszögezte ugyanakkor, annak semmi akadálya nincsen, hogy a felperes az ügyben új keresetet nyújtson be, és azt – ha megfelel a jogszabályi előírásoknak – a bíróság érdemben vizsgálja.

Bihari Krisztina az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta, a hatályos ászf-ekkel kapcsolatban újabb keresetet fog benyújtani, a 2009. augusztus 31-ig érvényben lévőkkel kapcsolatban pedig felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő, mert szerinte a Kúria polgári kollégiumának egy véleménye alapján azokat a bíróság közérdekű kereset nyomán is vizsgálhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik