Szórakozás

Tóth Gabi-ügy: bugyiszakértő vizsgálódhat

Villantásos vitájuk kapcsán meglepő ajánlatot tett az énekesnőnek a Bors.

Ahogy mi is megírtuk, Tóth Gabi tegnap este a Fókusz riportjában kívánt pontot tenni a kínos téma végére, miszerint a Miss International Hungary középdöntőjén való fellépés során kivillant a ruha alól legintimebb testrésze. Azt mondta, hogy volt rajta bugyi, így a Bors valótlanságot írt, amikor az ellenkezőjét állította.
A napilap azonban tovább feszegeti az ügyet, és felajánlották Gabinak, hogy a szerkesztőségben szívesen megmutatják neki az ominózus képet kitakarás nélkül, sőt egy szakértő is megvizsgálhatja a fotót. “Mivel az énekesnő a riportban állította, hogy hiába kérte tőlünk a kitakarás nélküli képet, a Bors ezúton felajánlja, hogy Gabi megtekintheti szerkesztőségünkben. De nemcsak neki vagyunk hajlandók megmutatni, hanem egy szakértőnek is, hogy pontot tehessünk a meglehetősen egyszerűen eldönthető vita végére” – írja a Bors.

Elgondolkodtunk, vajon milyen szakértő lehet illetékes ebben a témában. Bár a Google a barátunk, ezúttal nem tudott segíteni rajtunk: sem bugyiszakértő, sem villantásszakértő nem létezik szerinte.
Erős a gyanúnk viszont, hogy sok férfi szívesen elvállalná a fotó alapos tanulmányozását.

Ki tudja, talán ezzel a felhívással egy új szakma van születőben.


Fotó: Bors

Ajánlott videó

Olvasói sztorik