Sport

Emlékérme készült Puskás Ferenc születésének 85. évfordulójára

Emlékérme készült Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgója születésének 85. évfordulója alkalmából.

A medált hétfőn, sajtótájékoztatón mutatták be, s az eseményen elhangzott, hogy az ifj. Szlávics László éremművész által készített plakett a Magyar Kincstár Kft. “Nagy Magyarok” elnevezésű, 12 darabos kollekciójának egyike. A Puskás-emlékérme tükörveretes technikával készült, 24 karátos arannyal bevont réz, átmérője 40 mm, súlya 28 gramm.

A medál előlapján az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes legendás futballista portréja mellett neve, valamint születésének és halálának éve szerepel, a hátlapon pedig a “Nagy Magyarok” felirat és a magyar nép történetére utaló szimbolikus életfa látható. “Cégünk ezzel az éremmel szeretné kifejezni mélységes tiszteletét Puskás Ferenc, és az ő sportolói pályafutása iránt” – mondta a Magyar Kincstár képviseletében Fodor Gabriella, aki a 12 db-os kollekcióból egyet Puskás özvegyének nyújtott át a sajtótájékoztatón. A “Nagy Magyarok” kollekcióban egyébként a Puskás-érme mellett többek között Szent István király, Gróf Széchenyi István, Petőfi Sándor, Arany János, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán portréjával ellátott plakettek is szerepelnek.

Fodor Gabriella az MTI-nek azt mondta, a kollekció legfeljebb 15 ezer példányban készül el, a vásárlási igényüket előre jelző gyűjtők az első érmét 5990 forintos, kedvezményes áron kaphatják meg, a további darabok egyenként 11 990 forintba kerülnek. Szöllősi György, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója beszámolt róla, hogy vasárnap – Puskás születésének 85. évfordulóján – koszorút helyeztek el a legendás futballista sírjánál, a Szent István Bazilika altemplomában, Kispesten pedig ma (hétfőn) 13 órakor tartanak megemlékezést a Budapest Honvéd FC stadionjánál található emléktáblánál.

“Tervben van egy egész alakos szobor felállítása is, erre három városban, Budapesten, Madridban vagy Athénban kerülhet sor, jelen pillanatban a görög főváros áll a legközelebb ahhoz, hogy a terv még ebben az évben valóra váljon” – tette hozzá Szöllősi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik