Belföld

Azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM dolgozói

neo fm, felmondás, csőd (neo fm, felmondás, csőd)
neo fm, felmondás, csőd (neo fm, felmondás, csőd)

Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos „által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" – jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa június 20-án mondta fel a jelentős köztartozást felhalmozó és bankgaranciával sem rendelkező FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését, ám a Neo FM tulajdonosa ezt a döntést bíróságon támadta meg.

Az eljárás jelenleg is tart, a bíróság ez időre felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását. A médiatanács július 24-i tájékoztatása szerint a Neo FM-et üzemeltető vállalkozás tartozása 770 millió forint. Ebből 740 millió forintot elmaradt médiaszolgáltatási díj, 6 milliót frekvenciadíj tesz ki, és 23 millió forintra rúg a kiszabott bírság és kötbér.

Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft. Később Földes Ádám távozott a vállalkozás éléről, helyére pedig Németh Tibor érkezett. Az FM1 egyébként csődvédelmet kért.

Berényi Attila hétfőn hangsúlyozta: az új tulajdonos korábbi ígéretei és többszöri felszólítás ellenére sem fizeti az alkalmazottak jogszerűen járó bérét és a fenntartási költségeket. Hozzátette: ráadásul a tulajdonos kijelentette azt is, hogy addig nem fizet, amíg a médiahatósággal nem rendeződik a rádió helyzete.

Berényi Attila elmondta azt is, a tulajdonos 1-4 havi munkabérrel tartozik a dolgozóknak. A volt hírigazgató leszögezte: a csődvédelemről szóló jogszabály lehetővé tenné a csődvédelem alatt álló rádió bér- és bérjellegű költségeinek, valamint rezsijének rendezését.

A sajtótájékoztatón részt vett Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, a Neo FM-en sugárzott Bumeráng című reggeli műsor műsorvezetői is.

Berényi Attila elmondta azt is: a döntéssel és a munkavállalók felháborodásával a Bumeráng műsorvezetői is egyetértenek, s bár ők nem alkalmazotti, hanem szerződéses jogviszonyban állnak a Neo FM tulajdonosaival, de ők is „jogilag megkezdték a helyzet rendezését”.

Bochkor Gábor úgy fogalmazott: jelenleg „jogi megoldást keresnek ahhoz, hogy a Bumeráng ne tudjon szerepelni a Neo FM műsorán”. Kitért arra, hogy a dolgozók felmondásával lényegében a Bumeráng is ellehetetlenült.

Berényi Attila kérdésre válaszolva közölte: jelenleg „konzervadást” sugároz a Neo FM, azt a felmondott dolgozók kedd estig készítették el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik