Sz. László – aki a X-es kazetta kiviteli tervei közül a mélyépítési földmunkák tervezését végezte – azt mondta: az általa késztett terv megfelelt az előírásoknak, tervezői felelősséget nem érez a katasztrófa bekövetkeztéért.
A szakértő szakmailag problémásnak tartotta, hogy a lerakót először erőművisalak-hiány miatt a Balti-tenger szintje feletti 205 méteres magasságúra építették, és az eredetileg tervezett 216,5 méteres magasságot csak 1997-ben érte el. Mielőtt megmagasították volna a lerakót 11,5 méterrel, már beüzemelték.
A tanú szerint ez azért volt problémás, mert a talajmechanikai szakvélemény a teljes, 216,5 méteres gátmagasságra vonatkozott, – ami a talaj egyenetlenségei miatt 20-23 méteres tényleges magasságnak számít – , a köztes állapottal nem számolt. A talajra így nem a teljes magasságú fal nehezedett, miközben az elhelyezett vörösiszap már áztatta a gát alatti talajt – tette hozzá. Szerinte a tározóban elhelyezett folyadék kémhatásának a tervezés szempontjából nem, csak a technológiai berendezések szempontjából volt jelentősége, tudták, hogy a vörösiszap lúgtartalma magas. Azzal számoltak, hogy a lúg nem lép reakcióba a gátak alatti talajjal, mert erről a hatvanas évektől megépült tározók több évtizedes tapasztalatot nyújtottak. A szakértő ismeretei szerint a megépült létesítményt a jogszabályok szerint a tervezőnek nem kellett besorolnia egyetlen lerakó kategóriába sem.
A tervezőt hosszan kérdezték az általa a tározótérbe megtervezett úgynevezett csurgalékvíz-elvezető árkok működéséről, amely a gátakon átszivárgó víz elvezetését biztosítja. Kiemelte: az árkok félévenkénti tisztítására, karbantartására vonatkozó előírás fontos, mert a vízelvezetés akadályozása a gát lábánál a talaj “elmocsarasodását” okozhatja.
A szakértő jelezte, az árkokból származó víz gyári szivattyúrendszerét nem ismeri, azt nem ő tervezte. Az ügyész kérdésére elmondta: a szivattyúk működésének naplózásából – amelyek a szivattyúakna vízszintjét jelzik – nem lehet következtetni arra, hogy az árkokból kilépett a víz.
A hatodrendű vádlott, P. Ferenc, a vörösiszap-tároló területének felügyeletével megbízott vezető erre reagálva közbevetette: ilyen “vízkilépés” 1998 óta soha nem fordult elő.
A per november 26. és 30. között újabb szakértők meghallgatásával folytatódik. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a többi között közveszélyokozás miatt a timföldgyár vezetői, egyes alkalmazottjai ellen indított büntetőper.
