Sport

Sporttörténelmi újítás Debrecenben?

Az 50 m-es medencében zajló világversenyeken eddig a döntőkben nyolc versenyző állt rajtkőre. A debreceni Eb-n meglehet már 10-en fognak.

Ami a legutóbbi rövidpályás világversenyeken (utoljára a tavaly decemberi szczecini Európa-bajnokságon) egy idő után jóformán már fel sem tűnt, pedig nemrég még forradalmi újdonságnak számított: nem a hagyományos, s hosszú évtizedek óta jól megszokott 8-as döntőket rendezték meg, hanem „kiosztották” a 0-ás, valamint a 9-es pályát is, azaz 10-en rajtoltak a finálékban!

Dr. Tóth Ákos, az Európai Úszó Szövetség úszó technikai bizottságának magyar tagja ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta a debreceni Európa-bajnokság szervezőit, hogy hamarosan – egészen pontosan: a március 10-én Londonban esedékes bizottsági ülésüket követően – végleges és hivatalos döntés várható: Debrecen sporttörténelmet ír-e azzal (is), hogy az 50 m-es medencében zajló világversenyeket tekintve elsőként ad otthont 10-es döntőket lebonyolító vetélkedésnek?

A kitűnő szakember és méltán nagy tekintélynek örvendő sportdiplomata véleménye szerint erre jó az esély, Debrecenben az újításhoz minden körülmény adott! Az eseményről amúgy a Magyar Televízió az m1-en közvetít és várhatóan nem csupán a döntőket, hanem a délelőtti előfutamokat is élőben adják majd.

Hosszú Katinka is rajthoz áll!
Kiss László, úszóink szövetségi kapitánya elmondta: várhatóan a lehető legerősebb csapattal képviseltetjük magunkat az Eb-n. Ehhez ugyan külön magyarázat nem lenne szükséges, mégis fontos megjegyezni: Hosszú Katinka, a Los Angeles-i Southern California egyetemen tanuló világ- és Európa-bajnokunk – értesülve a debreceni rendezésről – jelezte, hogy konzultált edzőjével, Dave Salóval és úgy döntöttek, hogy változtatnak korábban elképzelt olimpiai felkészülési programjukon, s mindenképpen beiktatják ebbe az Eb-részvételt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik