Szórakozás

Beismerte a borosgazda az emberölést

borospince (boroshordó)
borospince (boroshordó)

A vácszentlászlói férfi bevallotta, hogy meg akarta leckéztetni a bortolvajokat, ezért öntött fagyállót a hordóba.

A 37 éves gazda napokig tagadta, hogy bármit tett volna az udvarán álló boroshordókba, de ma reggel a szakértői véleményekkel szembesülve megtört és mindent elmondott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. A rendőrök eleve emberölés gyanúja miatt kezdték meg csütörtökön a kihallgatását, az eléje tárt bizonyítékok hatására pedig beismerte, hogy valóban meg akarta leckéztetni a tolvajokat, akik az utóbbi időben rendszeresen dézsmálták a nyitott pincéből a borát.

Négy éve lopták a borát

A tolvajlás állítólag négy éve tartott, de egyszer sem tett feljelentést, most végül úgy döntött, hogy fagyállóval oldja meg a kérdést. Azt mondta, október 24-én öntötte a hordóba a folyadékot, ebből lopott el a 30 éves, szintén vácszentlászlói Sz. Sándor több flakonnal, majd adott több ismerősének is belőle.

Sándor meghalt

A többit már ismerjük: a fiatalember október 27-én mérgezés gyanújával került kórházba, az apja két nappal később tett bejelentést a rendőrségen. Rajta kívül még öten kerültek kórházba a fagyállós bor okozta mérgezés miatt, de az ő állapotuk nem volt nagyon súlyos. Sz. Sándor azonban sokkal többet ivott a borból, állapota egyre romlott, végül november 1-jén belehalt a mérgezésbe.

Szabadlábon

Először ismeretlen tettes ellen indult eljárás emberölés miatt, de a lefoglalt borminták alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy V. Pál portájáról származik a fagyállós folyadék. A férfi szabadlábon védekezhet, további szakértői vizsgálatokat rendeltek el a részletek tisztázására.

Büntetés a tolvajok leckéztetéséért

2008-ban egy férfi úgy védte a kertjét a tolvajoktól, hogy áramot vezetett a kerítésbe, egy ember meghalt, mégis megúszta megrovással. 2009-ben egy tiszalúci férfi azt elégelte meg, hogy bemásztak az udvarára a gyerekek, ő is áramot vezetett a kerítésbe, két kislány megsérült, de nem életveszélyesen. A férfit két év börtönre ítélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik