Tech

Windows 10: túl rondák lesznek az ikonok

A tesztelők szerint akár egy béna gyerek is rajzolhatta volna a rendszer új ábráit.

Minősíthetetlenül rondák a kiadás előtt álló Windows 10 ikonjai: ezt nem mi mondjuk, hanem tesztelők és szakújságírók harsogják egyre több helyen a világhálón. Persze tegyük hozzá, a Microsoft operációs rendszerei szinte minden újításkor megkapták a magukét a grafikát illetően, a felhasználók ugyanis nehezen hagyják átvariálni azt, amit már megszoktak. Most azonban a szokásosnál is hangosabb az ellenkezés.

A Windows 10 ugyanis már az előzetesen kiszivárgott képeken is nagyon másnak tűnt elődeinél, és az azóta elérhető próbaverziókban már “élesben” is megtapasztalhatták a tesztelők, mennyire megváltozott a Microsoft formanyelve. A redmondi vállalat egy ideje folyamatosan jelzi, hogy a legfrissebb rendszerben az alapoktól változtatta meg a klasszikus desktopon, valamint a rendszer-ablakokban található ikonokat, meghatározásuk szerint “korszerű, letisztult és egyszerű” stílusra váltanak. A fórumokon és egyéb, véleménynyilvánításra alkalmas weboldalakon azonban a leggyakrabban inkább a “ronda” szóval jellemzik a túlságosan is egyszerűre vett képecskéket.

Az alábbi kép például egyenesen egy olyan véleményt illusztrál, ami szerint egyes ikonokat akár egy óvodás gyerek is megrajzolhatott volna zsírkrétával, vagy a Windows alapszintű rajzprogramja, a Paint segítségével. Íme az új Lomtár ikon, mellette pedig a The Verge kritikusa által készített, nem túl hízelgő összehasonlítás:

Persze a Windows 10 még egyáltalán nincs közel a végleges állapothoz, az eddig kiadott (és bárki által szabadon letölthető) előzetes szinte csak fejlesztőknek, rendszerépítőknek szóló betekintő, amelyben még csomó funkció nem működik, és a kinézet sem végleges. Azzal sokan egyetértenek, hogy jó döntés a régóta foltozgatott eddigi ikonográfia lecserélése, de azt szinte mindenki reméli, hogy az előzetes képeken látható változatok csupán ideiglenesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik