Mobil

6 ezer forintos mobillal sokkol a Nokia

Egy készülék azoknak, akik számára a brutál alacsony ár sokkal fontosabb, mint a már-már túlburjánzó szolgáltatási kör.

Nem vicc, a Microsoft által nemrégiben felvárásolt Nokia egy candybar, vagyis hagyományos kialakítású és normál nyomógombos új telefonnal rukkolt elő. A Nokia 130 egy olyan mobiltelefon, melyért mindössze 19 eurót, vagyis átszámítva csak 6 ezer forintot kérnek el, így aztán a tudását is érdemes ennek ismeretében megítélni.

A Series 30 szoftveres újdonság a hagyományos nyomógombok felett egy 1,8 colos képátlójú QQVGA, vagyis 160×128 pixeles felbontású kijelzőt virít, mely szerencsére nem monokróm, hanem színek megjelenítésére is képes. A Nokia kiemelten hangsúlyozza a telefon fejlett multimédiás képességeit, vagyis a sztereó FM-rádiót, a fejlett MP3-lejátszót, illetve a videólejátszót.

A 106×45,5×13,9 milliméter méretű, illetve alig 68,6 gramm tömegű Nokia 130 microSD memóriakártyával bővíthető – az 1020 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel mintegy 46 órás zenelejátszási időt, 13 órás beszélgetési időt, illetve maximum 864 órás készenlétet képes biztosítani. A fekete, vörös és fehér színváltozatban készülő low-end kategóriás telefon Bluetooth 3.0 és microUSB támogatással bír, hátoldalán pedig egy nagyfényerejű LED-fényforrás található. A normál méretű SIM-kártyákat evő Nokia 130-ban nincs kamera – a forgalmazás még ebben a negyedévben megkezdődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik