Sport

Drámai végjátékban kaptunk ki a németektől

Női kézilabda-válogatott (női kézilabda-válogatott, női kézilabda európa-bajnokság 2012)
Női kézilabda-válogatott (női kézilabda-válogatott, női kézilabda európa-bajnokság 2012)

A csoportelső németek ellen lépett pályára péntek délután a női kézilabda-válogatott: hullámozó játékkal sajnos vereséget szenvedtünk.

A csehek, a tunéziaiak és az ausztrálok legyőzése után csütörtökön az első komoly vb-ellenfél az utunkat állta, ugyanis gyenge játékkal kaptunk ki a románoktól.

Pénteken aztán következett a D csoport éllovasa, Németország és sejthettük, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Azonban most mégis sanszunk volt a sikerre, jobban is játszottunk és a két együttes fej-fej mellett haladt. Hol egyik, hol másik válogatottnál volt az előny, vagyis meglehetősen hullámzó volt a játék.


Másodszor is kikaptunk
Fotó: MTI

Görbiczék már néggyel is vezettek a második félidőben, ám akkor plusz ötre alakíthattuk volna a különbséget, gyorsan egyenlítettek a németek, majd 21-19-nél ismét megvolt a lehetőség arra, hogy több góllal is meglépjünk. Ehelyett magunkra húztuk a németeket, majd az utolsó pillanatokban fordítottak.

Öt másodperccel a lefújás előtt, 27-26-os német vezetésnél Görbicz hétméterest végezhetett volna el – eddig mindet belőtte a világbajnokságon -, azonban a kapus hárítani tudott, így végül kikaptunk.

A cseh-román mérkőzéstől függ, hogy melyik pozícióban zárunk, de vélhetően a harmadik helyet szerezzük majd meg.

Eredmény – kézilabda világbajnokság, D csoport, 5. forduló

Magyarország – Németország 26-27 (16-14)
gól:
Müller 13/3, Althaus 5, Steinbach 4, Naidzinavicius 2, Zapf 1, Lang 1, Geschke 1, illetve Görbicz 12/5, Tomori 4, Kovacsicz 3, Vérten 2, Szucsánszki 2, Soós 2, Bulath 1

2. FÉLIDŐ

Hihetetlen, hetest kaptunk az utolsó másodpercekben. Görbicz fogta meg a labdát, majd lóbált, de Waltering bal kézzel hárított. 27-26-ra kikaptunk.

55-60. PERC: Müller révén megint vezet az ellenfél, mi pedig összezavarodtunk, kapkodunk. Német időkérés. Öt perccel a vége előtt Kovacsicz talált be! (25-25). Geschke sajnos oldalról dobott gólt, majd Kiss Éva védte Steinbach bombáját. Az ellentámadásból Görbicz azonnal gólt szerzett, három perccel a vége előtt 26-26. Müller nem tudjuk fogni, 27-26. Amikor 45 másodpercünk volt az egyenlítéshez, időt kértünk.

51-55. PERC: Így van lányok! Görbicz a szélről szerzett gólt, majd Tomori labdaszerzése után Kovacsicz volt eredményes (24-23). Sajnos hetest kaptak a németek és még ki is állították Görbiczet. Müller büntetője bent van, majd Szucsánszki lökése után nem adtak meg egy érvényes gólt a bírók (24-24).

46-50. PERC: Müllert nagyon egyedül hagytuk, így egálra módosította az állást, pedig plusz háromért támadhattunk volna (21-21). Görbicz hetese, majd egy német gól következett, 22-22. Müller révén pedig át is vették a vezetést, Hajdu János időt kért.

41-45. PERC: Soós második góljára válaszoltak gyorsan a németek (21-19), Herr pedig nagyot védett passzívnál. Amikor pedig hárommal léphettünk volna meg, Zácsik kihagyott egy lehetőséget, Althaus viszont nem (21-20).

36-40. PERC: Kaptunk még egyet, de szerencsére Szucsánszky is betalált, így egyelőre még mindig vezetünk. A 37. percben azonban Müller kiegyenlített (18-18). Remek akciók után már kettővel megyünk! Szucsánszki és Vérten is góllalé jelentkezett. Sajnos nem kiegyensúlyozott a magyar válogatott teljesítménye, így hiába lépünk meg, a németek hamar le tudják dolgozni hátrányukat.

31-35. PERC: 20 másodperc után máris gólt dobtak a németek, Steinbach révén, majd Bultah nagyott kapott a nyakára, ezt később meg is bosszulta, így kiállították. Müller is kiharcolt egy büntetőt, amit be is vágott, míg nálunk Görbicz ismételte meg ezt (17-16).

Sokkal jobban játszunk, mint tegnap a románok ellen, nem hiába vezetünk két góllal. Jó lenne ezt a formát megtartani a második félidőre is.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Előbb érvényes, majd érvénytelen gólt szereztünk, pedig így öttel léptünk volna meg. Steinbach viszont gólt szerzett, így plusz öt helyett csak plusz három a különbség. Steinbach megint, sajnos egyre közelebb jönnek hozzánk a németek (14-12). Soós és Steinbach egymás után (15-13). Huhh, Görbicz talpról nagy gólt vágott, majd Müller is vállalt egyet, négy helyett így csak kettővel vezetünk (16-14).

21-25. PERC: Kettős emberhátrányban is betalált Görbicz! Sajnos erre gyorsan válaszolt Steinbach, majd miután kiegészültünk, Vérten helyezett a léc alá (10-8). Althaus találatára két gyors támadásból is válaszolt a magyar válogatott, megint három van közte (12-9). Görbicz újabb hetesével már 13-9, eddig jól játszunk. Sajnos Althaus most lehetetlen helyzetből talált be (13-10).

16-20. PERC: Bravó!! Két gyors indítás, két gyors gól! Előbb Bulath, majd Kovacsicz, máris fordítottunk (7-6). Hihetetlen, Tomori nagy bombát ragasztott a kapuba, majd Vincze szerzett labdát és akár hárommal is megléphettünk volna, de mellé lőtte (8-6). Fél perc alatt összeszedtünk két kiállítást és még hetest is lőhettek a németek, amit Müller értékesített (8-7).

11-15. PERC: Megint a németeknél az előny, Görbiczet viszont keményen letarolta Althaus. Soós hetest harcolt ki, amit Görbicz értékesített, így megint egál az állás (5-5). Naidzinavicius simán belőtte a ziccert, 6-5 oda.

6-10. PERC: Althaust állították ki Tomori lökése miatt. A sértett gólra is váltotta az előnyt, majd a németek gyorsan lőttek kettőt, így már ők vezetnek 3-2-re, most pedig már 4-2-re, hiszen Zapf is betalált. Mi viszont alig egy perc alatt ledolgoztuk a hátrányt és egyenlítettünk. Ezaz! (4-4).

1-5. PERC: Zöldben játszunk ma, a németek fehér-feketében. Másfél perc telt el, de gól nincs. Vincze durrantott mellé egy helyzetet. Szamoránszkyt tűntették el a vonalon, hetessel jöttünk, amit Görbicz értékesített is. Azonban Müller is bedobott egy büntetőt (1-1).

A cseh-román találkozót majd csak 19:15 órától rendezik.

A csoport két leggyengébb együttese ma már összemérte erejét: Tunézia könnyen, 24-15-re legyőzte Ausztráliát, így az afrikaiak lettek a ötödikek, míg Ausztrália a hatodik helyen zárta a csoportot.

Előzetes: Akár már négy győzelemmel is állhatnának Görbiczék, ám a románok utunkat állták, hiszen csütörtök este bár jól kezdtünk, a folytatásban ötlettelen játékot produkálva vereséget szenvedtünk.

Így még mindig tartjuk a második pozíciót a D csoportban, ám ezt a helyet csak úgy őrizhetjük meg, ha a németeket legyőzzük, ugyanis a románok minden bizonnyal jobbak lesznek, mint a csehek.

A cél pedig az lenne, hogy minél előrébb végezzünk a hatosban, ugyanis csak így kaphatunk könnyebb ellenfelet a nyolcaddöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik