Pénzügy

Drága lesz a karácsony a forint miatt?

Mélyponton a forint ára, mi lesz itt még?

Reggel nyolchavi mélyponton, 303 forinton volt az euró ára. Elkezdett volna erősödni, de aztán visszahanyatlatt a borongós nemzetközi tőzsdei hangulat miatt. Mint a Portfolio.hu kiemeli, a német DAX-index például egyszázalékos csökkenést mutat, amire már hetek óta nem volt példa.

“A részvénypiaci hangulatromlás a kockázatkerülést élénkíti, ami nem kedvező fejlemény a forint számára (sem)” – teszi hozzá a lap. Ugyanakkor hatalmas emelkedésen vannak túl a vezető fejlett piaci indexek, így nem túl meglepő, hogy itt a korrekció.

Magyar háttér

Ám a forint gyengülését belpiaci tényezők is mozgatják: így például eléggé frászt kaptak a befektetők attól, hogy a kormány pénteken az Alkotmánybíróságot is bevonta a devizahitelek jogi hátterének a rendezésébe. Attól tartanak ugyanis, hogy a szervezettől a kormány az eddigieknél is nagyobb felhatalmazást kaphat a helyzet radikális rendezésére, ami nagy bizonytalanságot jelent a pénzügyi szektor jövőjére nézve.

Arról az egyszerű tényről nem is szólva, hogy a sorozatos jegybanki kamatcsökkentések miatt sokkal kisebb haszon várható a nagykockázatúnak számító magyar deviza vásárlásától.

Sereghajtók vagyunk

“A forint az utóbbi napokban látott esésével egyértelműen alulteljesítő lett a régiós devizák között, igaz azért a két hét alatt elszenvedett kb. kétszázalékos mozgás azért nem nevezhető drámainak” – jegyzi meg a pénzpiaci szaklap.

A karácsonyi forgalomban azonban aligha jön majd jól a magyar vásárlóerő gyengülése, hiszen a klasszikus ajándékok – kütyük, ruhák, stb – jelentős része importból származik. Ami dióhéjban annyit jelent: ha gyengébb a forint, drágábban vásárolhatunk a fa alá is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik