Pénzügy

A GVH és az MNB együtt ellenőrzi a pénzügyi ágazatot

mnb (mnb)
mnb (mnb)

Együttműködési megállapodást kötött a két hatósági szervezet, kölcsönösen segítik majd egymás ellenőrzési munkájának hatékonyságát.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) között létrejött együttműködési megállapodás célja a két hatóság tevékenységének kölcsönös segítése.

A GVH és az MNB szándéka, hogy feladataik ellátásakor a szervezetek
• biztosítsák a pénzügyi piacok megbízható, átlátható működését, a tisztességes versenyen, a verseny hatékonyságának előmozdításán alapuló fejlődését, ennek révén
• erősítsék a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek védelmét és a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni fogyasztói bizalmat.

További cél, hogy a hatóságok vezetői konzultációk keretében is erősítsék együttműködésüket, valamint szakértői egyeztetéseken vitassák meg a közös jogalkalmazási kérdéseket, és tájékoztassák egymást, ha a másik hatóság hatáskörét is érintő problémát azonosítanak, vagy ha álláspontjuk szerint a jogszabályok módosításának szükségessége vetődik fel.

Az együttműködési megállapodás keretében az MNB szakmai segítséget is nyújt a GVH által végzett, a pénzügyi szektort érintő piacelemzésekben, ágazati vizsgálatokban, valamint az egyes eljárásokban.

A GVH és az MNB abban is megállapodott, hogy a két szervezet összehangolt ellenőrzést folytat, ha a pénzügyi ágazati jogszabályok esetleges módosulása érdemben érintené a versenyt.

Az GVH és az MNB törekvése, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje a jogszabályokban meghatározott feladataik ellátása és a jogérvényesülés hatékonyságát, továbbá megteremtse azon feltételeket, amelyek hozzájárulhatnak egymás segítéséhez a jogszabályokban előírt együttműködésen túl is, valamint előmozdítsa, hogy a közvélemény mind jobban megismerje és elismerje e hatóságok tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik