Pénzügy

Devizahitel: hamarosan dönt az Alkotmánybíróság

Egyebek közt arról várható állásfoglalás, hogy jogszabállyal módosíthatók-e banki kölcsönszerződések.

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés – mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára.
Két kérdés vár megválaszolásra
A kormány november végén fordult az Ab-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben.
Bitskey Botond szerint a kormány indítványa két elvi kérdést tartalmazott.
Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. Hozzáfűzte, hogy a kormány indítványa példaként megemlíti ugyan a devizahiteles szerződések egyes elemeit, de fontos hangsúlyozni: az Ab-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e.
A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal. A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik, továbbá milyen keretek közt lehetne megváltoztatni a szerződéseket.
A főtitkár megjegyezte: indítványában a kormány sem kérte, hogy az Ab konkrét kérdésekben foglaljon állást.
Arra a kérdésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszi-e az Ab, a főtitkár kifejtette: a Kúria döntése nem tárgya az Ab előtt folyó eljárásnak, a kúriai döntés tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.
Jogegységi határozat
A Kúria polgári kollégiuma december 16-i ülésén jogegységi határozatban mondta ki többek között azt, hogy a devizahiteles szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt. A határozat indoklása kitér arra is, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötést követően olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé.
A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket. A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is.
Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben a luxembourgi székhelyű testület a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik.
Az új alkotmány 2012. január 1-jei életbelépése óta a kormány a devizahitelesek ügyén kívül még három alkalommal kért alkotmányértelmezést az Ab-tól: 2012-ben a médiatörvénnyel, illetve az uniós alapszerződésekkel, 2013-ban pedig a médiatanács elnökének képesítési feltételeivel összefüggésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik