Pénzügy

Rogán: egymillió felett kap vissza az átlagos devizahiteles

A Fidesz frakcióvezetője szerint negyedével is csökkenhetnek az átlagos adós terhei a hamarosan elkészülő elszámolási törvény alapján.

RogánAntal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában.

Becslések szerint

Ennyit nyerhet az átlagos devizahiteles

Példája szerint egy átlagos devizahitelesnek, aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, 323 ezer forint körüli összeg jár vissza az árfolyamréssel összefüggésben, az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében születő elmarasztaló ítélet pedig további, mintegy 835 ezer forintot jelenthet.

Becslése egybevág azzal, amit korábban más szakértők is közöltek.

Negyedével csökkenhet a törlesztő

Bankper

A frakcióvezető kifejtette: az ítéleteket követően, ha az elszámolási törvény úgy rendelkezik, hogy a jogtalan kamatemelések semmisek, és vissza kell térni az azokat megelőzőekre, a kamat és a tőketartozás is csökken. Ezek együttes hatása pedig forintosítás nélkül is azt jelenti, hogy egy átlagos devizahitelesnek körülbelül 25 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetnie,  “attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a jogerős döntések törvényre emelkedtek, és a bankok az elszámolási kötelezettségeiknek eleget tettek” – fogalmazott.

Rogán Antal hangsúlyozta: “mindenki visszakaphatja, amit jogtalanul, tisztességtelenül vettek el tőle.”

Két hét múlva döntenek az elszámolási törvényről

Közölte, az elszámolási törvényről és a hozzá kapcsolódó összes kérdésről a Fidesz-frakció két hét múlva esedékes tapolcai kihelyezett ülésén döntenek.

Szavai szerint az elszámolási törvény úgy rendelkezik majd, hogy az ítéletek jogerőre emelkedését követően a belátható legrövidebb időn belül a bankoknak el kell számolniuk az ügyfelek felé.
A jogerőre emelkedés után már az első törlesztőrészletekben is megjelenik majd ez – mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy ez a januári vagy a februári törlesztőrészletet jelenti-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik