Pénzügy

Lassan kapják a pénzüket a becsődölt takarék ügyfelei

Elrendelték az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását, így húsz munkanapon belül megtörténik a betétesek kártalanítása - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken a honlapján.

A takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit, ezért a jegybank kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés pénteken megjelent a Cégközlönyben, így az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig – jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig – kártalanítja a betéteseket.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA részletes tájékoztatást fog adni az ügyfeleknek. A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. vette át, és azok mértékéig arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosított és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján.

62 milliárdos betétállomány

A takarékszövetkezet felszámolását a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (www.psfn.hu) felszámoló biztosa végzi majd el. A hitelezői és egyéb igényeket a felszámolás megindulása után a felszámoló biztosnál lehet majd bejelenteni.

Az MNB július 4-én visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem.

A takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanújával nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik