Sport

Úszó-vb hazánkban, új uszodával 2021-ben?

uszoda (uszoda, )
uszoda (uszoda, )

A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget, hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüskecsarnok mellett.

Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke ez alapján úgy véli, a szervezet megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát. A sportvezető egy Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatón mondta ezt.

Emellette megköszönte a város támogatását az olimpiai felkészülésben. 2015-ben a Csongrád megyei város uszodájában rendezik a junior úszó-Eb-t.

Lázár János, a város polgármestere a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.

“A Hódmezővásárhelyről elinduló Risztov Éva példája mutatja, elképesztően kemény munkával, kitartással el lehet érni a világszintű eredményt, a fő tanulság pedig az: nincsenek reménytelen helyzetek” – mondta a politikus.

Risztovot és Gyurta Dánielt külön köszöntötte a város.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik