Nagyvilág

A SAS-kommandó védi az olimpiát

A brit hadsereg különleges egysége vízi vagy légi úton érkezve hárítja el az esetleges merényletkísérleteket az ötkarikás játékokon.

A 2012-es londoni olimpia szervezői eredetileg 280 millió fontra becsülték a biztosításra szánt kiadásokat, ám mostanra úgy tűnik, megduplázódhatnak az erre fordítandó költségek. Hugh Robertson, az Egyesült Királyság sportért és olimpiáért felelős minisztere ugyanis bejelentette, hogy további 271 millió fontot különítenek el a biztonsági célok fedezésére. Így immár félmilliárd font fölé (553 millió fontra) kúszott a költség. A biztonságos olimpia – amelyre csaknem 10 500 sportoló, 5 ezer edző és hivatalos kísérő, illetve 20 ezer kiküldött sajtómunkatárs érkezik – a brit adófizetőknek naponta körülbelül negyedmillió fontba kerül.

Titkosügynökök a helyszínen

Nemcsak a biztonsági intézkedésekre szánt büdzsét emelték meg, hanem a 17 napon át tartó játékok alatt szolgálatot teljesítő erők létszámát is. A szervezők eredetileg 10 ezer fővel számoltak, ám időközben már 23 700-as létszámnál (akik között munkanélküli fiatalok is szép számmal akadnak) tartanak a biztonsági erők toborzásában, akik mellett rendőröket, katonákat, titkos ügynököket, valamint terrorszakértőket is mozgósítanak.

A korábban tervezett 6 ezer helyett végül 7500 tartalékos szolgálatban lévő brit katona is gondoskodni fog a londoni olimpia védelméről. A komoly létszámú haderő a biztonsági ellenőrzésekben segít, és ugyanazt az egyenruhát fogja viselni, mint a biztonsági szolgálat. A londoni polgármester, Boris Johnson üdvözölte azt a megállapodást, miszerint a katonák – mialatt nem töltenek be katonai szolgálatot – továbbra is megkapják a bérüket. A játékok szervezői abban bíznak, hogy a katonai mentalitás pozitív mintát fog szolgáltatni azoknak a munkanélküli fiataloknak, akiket biztonsági személyzetnek toboroztak. Az utóbbiak tagjait egyébként ujjlenyomat- és íriszalapú azonosítással tartják nyilván, míg a nézőket átvilágítják majd a bejároknál.

Már a londoni rendőrök is visszaszámolnak

A biztonságiak és a katonák mellett (beleértve a különleges erőket) a brit titkosszolgálatok (MI5, MI6) ügynökei is jelen lesznek, akárcsak a londoni rendőrségtől, a Scotland Yardtól 31 ezer rendőr.

A SAS leszáll Londonra

A brit hadsereg különlegesen kiképzett elit kommandója (SAS) is alaposan kiveszi a részét az ötkarikás játékok védelméből, az egység szuperbiztos főhadiszállása – amelynek földalatti bunkereiben jelentős haderő szállásolható el – az olimpiai stadion környéken, Kelet-Londonban épül ki. Az elitalakulat a helikoptereikkel már hónapok óta gyakorlatozik a főváros fölött.

A 486 millió font költségvetésből felépült olimpiai stadionhoz leggyorsabban vízi úton juthat el a SAS, de akár légi úton is – helikoptereken, fedélzetükön mesterlövészekkel – percek alatt megakadályozhatnak egy-egy esetleges merényletet.

A szervezők állítják, a játékok alatt olyan biztonságban lesz London, mint előtte sosem. „Ha akad olyan bolond, aki megpróbálja veszélyeztetni az olimpia biztonságát, őt a különlegesen felszerelt elitegység a lehető leggyorsabban megállítja” – hangoztatják. A SAS szuperbiztos főhadiszállása komoly fegyverarzenálnak (HK MP5 géppisztoly, SY SIG Sauer P226 pisztoly, HK417 karabély, stb.) ad otthont, sőt akár egy eseteges bioterrorista támadás kivédésére is felkészültek a terrorelhárítók, akik különösen az al-Kaida fenyegetésétől tartanak.

A stadion 80 ezer szurkoló befogadására alkalmas

A sportolók és a látogatók védelmére adott esetben akár légvédelmi rakéta is bevethető – legalábbis ez szerepel a brit védelmi minisztérium tervei között. Ugyan már eddig is gazdagította a brit királyi légierő, illetve a brit haditengerészet felszerelését, ám ez az első alkalom, hogy civilek védelmére állítják készenlétbe.

Kétkednek az amerikaiak

Ezerfős saját biztonsági csapatot akar küldeni jövőre a londoni olimpiai játékokra az Egyesült Államok. A küldöttség – amelyben 500 FBI-ügynök is helyet kapna – feladata az amerikai sportolók és az őket kísérő hivatalos személyek védelme lesz. A brit kormány visszautasította az amerikaiak megállapítását, miszerint problémák merülhetnek fel az olimpiai játékok biztosításával kapcsolatban. „Az Egyesült Államok drasztikusan alábecsüli a britek intézkedéseit” – jelentette ki felháborodva Sebastian Coe, az olimpiai szervezőbizottság elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik