Nagyvilág

Bújócskázik a diktátor

A NATO-országok védelmi miniszterei Brüsszelben tanácskoznak, és megfigyelők szerint már a Kadhafi utáni korszakra készülnek. Pedig a derűlátást semmi sem indokolja. Vélemény.

Reggelre virradóan ismét bombázták a líbiai fővárost a NATO-szövetségesek. Egyes hírügynökségi beszámolók szerint Tripolit csak kedden hatvan légitámadás érte.
Két hónapja tartanak már a bombázások, és a NATO – a siker érdekében – elkötelezett a további légicsapások mellett.

Megfigyelők szerint a szövetségesek védelmi miniszterei már a Moammer el-Kadhafi fémjelezte korszak utáni helyzetre készülnek. Pedig semmi sem igazolja a kincstári optimizmust, a líbiai vezető ugyanis nemrég megüzente: a végsőkig kitart, és ha kell, mártírhalált hal a hatalomért. Számos polgári áldozata is van már a támadásoknak, de Kadhafi köszöni, jól van, és nem tervezi feladni a harcot. Miközben tehát a védelmi miniszterek Líbia jövőjéről beszélgetnek, a líbiai közállapotok jelenleg inkább egy afganisztáni forgatókönyvet vetítenek előre.

Kadhafit hónapok óta eredménytelenül üldözik a NATO alakulatai. Beszámolók szerint minden éjszakát máshol tölt, ezért a NATO is állandóan újabb célpontokat kényszerül bombázni. Aggasztó a gondolat, hogy mi történik, ha egyszer a magyar nagykövetség tőszomszédságában hajtja álomra a fejét, ott ugyanis jelenleg szorgos magyar diplomaták képviselik a Kadhafi-rendszer támadóit, az egész Európai Uniót és az Egyesült Államokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarország az utolsó EU-s tagállam, amelyik állandó diplomáciai képviselettel van jelen a rommá lőtt líbiai fővárosban. Egy ideje már az Egyesült Államok konzuli ügyeit is a magyar diplomaták intézik.

Még mielőtt atomjaira bombázta volna a NATO a tripoli távközlési hálózatot, sikerült telefonon elérnünk Galli László konzult, hogy megtudjuk, biztonságban vannak-e a szűnni nem akaró légicsapások közepette. A diplomata közölte: nem nyilatkozhat, ezért forduljunk a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályához. Ott csak annyit tudtunk meg a magyarok védelméről, hogy azt a helyi biztonsági szervekre bízták. Budapest állítólag rendelkeznek vészforgatókönyvekkel a diplomaták esetleges kimenekítésére, de ennek részleteit nem osztották meg velünk.

Közben Kadhafi mozgósította legnagyobb nemzetközi támogatóit, Kínát és Oroszországot. Peking és Moszkva pedig mindent el is követ annak érdekében, hogy a szövetséges haderő beszüntesse a légicsapásokat. A líbiai külügyminiszter a napokban éppen Pekingbe utazott egy négyszemközti egyeztetésre, az orosz rendkívüli megbízott pedig Bengáziba, hogy jobb belátásra bírja az arab tavaszt szorgalmazó líbiai ellenzék vezetőit. Úgy tűnik tehát, hogy hosszú, gyötrelmes konfliktusra készülhet az új Líbiát álmodó NATO.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik