A Die Weltnek Andor László kifejtette, hogy az euróövezeti tagállamok közül egyetlen
országban sincs akkora különbség a munkaszerződésben megállapított heti
munkaidő, illetve a tényleges munkaidő között, mint Németországban. A
szerződésben rögzített munkaidő heti 37,7 óra, ezzel szemben a németek
átlagban 40,4 órát dolgoznak hetente – vélekedett Andor,
aki szerint különböző vélemények lehetnek azzal kapcsolatban, vajon
mindez példaértékű-e vagy sem. A biztos annak a nézetnek adott hangot,
hogy a munkaidő kialakítását az egyes országok sajátosságai
befolyásolják. A fontos az, hogy az adott ország versenyképes legyen,
ennek viszont több tényezője van, és a munkaidő csak egy ezek közül –
tette hozzá Andor László.
A
Die Welt szerint a magyar biztos határozottan állást foglalt a
nyugdíjkorhatár harmonizálása ellen Európában. Ezzel – mint az újság
értékelte – szembeszállt Angela Merkel kancellárral, aki a közelmúltban
az Európai Unión belül a nyugdíjkorhatár egységesítését követelte.
“Nem
akarunk semmi fajta egyenlősdit Európában a munkaidő, a szabadságok és a
nyugdíjkorhatár területén” – jelentette ki a lapnak Andor László. Ez nem lehet a tervezett szorosabb gazdaságpolitikai koordináció célja – tette hozzá a biztos.
Andor szerint egy adott országban a nyugdíjkorhatár megállapításánál nagy
jelentősége van az idősebbek és a fiatalabbak közötti aránynak, az
élettel kapcsolatos elvárásoknak, a termelékenységnek, valamint a
munkába lépésre vonatkozó, átlagos életkornak. Ez minden országban
különböző, és ebből fakadóan a nyugdíjba menetellel kapcsolatos életkor
is különböző – fogalmazott a biztos.