Nagyvilág

A bekapcsolva maradt mikrofonok átka

Sok áldozatot szedtek már a politikusok nagy ellenségének számító élő, de kikapcsoltnak hitt mikrofonok. Összeállításunkban elsőligás seggfejek, bigott nőszemélyek, hazug kormányfők, élőben közvetített családi pletykák és háborúval viccelődés.

Barack Obama igazán tudhatná, hogy mikrofon közelében még akkor is óvatosan kell fogalmaznia egy politikusnak, ha úgy tudja, az nem működik. Az újraválasztására készülő amerikai elnöknek most egy csak Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek szánt kijelentése miatt kellett magyarázkodnia. Obama ugyanis az elnökválasztás miatt „nagyobb mozgásteret kért” a rakétavédelmi tárgyalásokkal kapcsolatban, hozzátéve, hogy a novemberi az utolsó választása lesz, azt követően rugalmasabban tud tárgyalni a kényes kérdésben. Ez ugyan politikai realitás, mégsem szokás nyíltan kimondani.

Obamának nem ez volt az első esete a véletlenül elkapott őszinte beszélgetésekkel. 2011 novemberében Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel osztották meg zárt ajtók mögött véleményüket Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőről. “Látni se bírom többet, ez egy megrögzött hazudozó” – mondta Sarkozy. “Neked van eleged belőle? Nekem minden nap tárgyalnom kell vele!” – válaszolta erre Obama.

Gordon Brown brit kormányfő a 2010-es választási kampány alatt élhette át az elfelejtett mikrofon átkát, amikor választókat látogatott meg egy angol kisvárosban. Miután hosszasan beszélgetett a kamerák kereszttüzében egy ellenségesebb kérdéseket feltevő nővel, beszállt autójába, és elfeledkezve a Sky News még mindig rajta lévő kis mikrofonjáról teljesen kikelt az idős nő ellen, „bigott nőszemélynek” nevezve. „Ez katasztrofális volt, soha nem kellett volna összekerülnöm vele. Kinek az ötlete volt? Nevetséges” – mondta Brown, aki el is vesztette a választást.

A laza szójárásáról és szerencsétlen elszólásairól híres George W. Bush elnöksége alatt egy sor gyöngyszemmel ajándékozta meg az embereket, de már a 2000-es választás alatt sikerült egy időtálló kijelentést tennie a New York Times egyik riporteréről. A republikánus politikus éppen egy kampánygyűlést köszöntött Dick Cheney későbbi alelnökkel, amikor Bush tudtán kívül az előtte lévő mikrofon hatósugarában mondta el kendőzetlen véleményét az újságíróról. „Ott van Adam Cylmer, elsőligás seggfej a New York Timestól” – mondta oda Cheneynek az Egyesült Államok leendő elnöke, amire jelölttársa helyeslően kijelentette, „de még mekkora”.

A bekapcsolva felejtett mikrofonok azonban nemcsak a politikusokat tudják megviccelni, hanem a televíziós újságírókat is, akiknek tényleg tudni kéne, hol kell kikapcsolni a minden szavukat megörökítő munkaeszközüket. Erről sokat tudna mesélni Kyra Phillips, a CNN tudósítója, akinek George Bush egyik beszéde alatt sikerült élő mikrofonnal kimennie a mosdóba, ahol családi pletykákat osztott meg egy másik nővel, és tudtán kívül mindenkivel, aki az élő tudósítást nézte. A kínos jelenet azzal ért véget, ahogy egy harmadik nő közli Phillipsszel: „A mikrofonod be van kapcsolva. Kapcsold ki. Kiment az éterbe”’.

Végül ott volt a humoros oldalát sokszor bemutató, és azt mesterien ki is használó Ronald Reagan híres esete 1984-ből, amikor a Szovjetunió öt percen belül kezdődő bombázásával viccelődött egy rádió stúdiójában, a beállás alatt. Bár sokan úgy hiszik, hogy a poént élő adásban lehetett hallani, azt csak a stúdióban lévő emberek hallották, és a felvétel csak később került napvilágra. Ennek ellenére a szovjetek egy kis időre riadókészültségbe helyezték a hadsereget, miután ezt hallották az Egyesült Államok elnökének szájából: „Amerikai honfitársaim, örömmel tudatom, hogy aláírtam a Szovjetuniót mindörökké törvényen kívül helyező jogszabályt. Öt percen belül kezdjük a bombázást”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik