Nagyvilág

Irakban eltűnt fegyverek után nyomoz a Pentagon

Az amerikai védelmi minisztérium azt akannak kiderítésére, hogy mennyiben helytállóak azok a jelentések, amelyek szerint amerikai fegyverek törökországi célpontokat támadó kurd gerillák birtokába jutottak.

Geoff Morrel, a Pentagon szóvivője szerdán közölte, hogy szeptemberben vizsgálóbizottság utazik Irakba a probléma tisztázására. Törökország többször is szemére vetette Washingtonnak, hogy nem tesz meg mindent az Irak részén bujkáló kurd lázadók megfékezésére. Törökország iraki nagykövete pedig azt állította júliusban, hogy kurdisztáni vezetők a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt lázadóinak kezére juttatják a helyi iraki fegyveres erőknek szánt amerikai fegyvereket.

Az amerikai hadsereg ezzel párhuzamosan két vizsgálatot is megindított az iraki és kuvaiti szolgáltatásokra az utóbbi négy év során megkötött szerződések ügyében, miután húsz civilt, illetve katonát különböző vádakkal, köztük kenőpénz elfogadásával gyanúsítottak meg. Több mint 18 ezer szerződésről van szó, mintegy 3 milliárd dollár értékben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik