Nagyvilág

Erőteljesen növekedett a japán gazdaság

A japán gazdaság az idei első negyedévben egy év után ismét növekedett. Elsősorban a lakosság fogyasztásának megugrásával magyarázzák, hogy a tavalyi negyedik negyedéves 0,1 százalék után az idei év első három hónapja 5,3 százalékos gazdasági növekedést hozott.

Az elemzők jóval szerényebb GDP-bővülést vetítettek előre annak tudatában, hogy az ezt megelőző három negyedévben folyamatosan zsugorodott a világ második legnagyobb gazdasága – írja a handelsblatt.de. Negyedéves összehasonlításban 1,3 százalékos volt a növekedés.

A lakossági fogyasztás a japán GDP 50 százalékát adja, és ez az adat 2005 első három hónapjában 1,2 százalékkal emelkedett a korábbi negyedévhez képest. Elemzők rámutatnak, hogy ebben az időszakban javult a munkaerő-piaci helyzet és az emelkedtek a bérek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik