Nagyvilág

Újabb vádemelések a londoni merényletkísérlet miatt

Három újabb férfi ellen emeltek vádat a két hete Londonban elkövetett merényletkísérletekkel kapcsolatos értesülések eltitkolása miatt - közölte a rendőrség.

A 22 éves Shadi Sami Abdel Gadir és a 20 éves Omar Nagmeloin Alamaboul – mindketten brightoni lakosok – és az állandó lakhellyel nem rendelkező 23 éves Mohamed Kabashi szombaton áll bíróság elé. Másik három személy ellen már korábban vádat emeltek a július 21-i merényletkísérletekkel kapcsolatos információk eltitkolása miatt.

A július 7-én elkövetett, 56 halálos áldozattal járó robbantások után pontosan két héttel, szintén a brit főváros tömegközlekedési eszközein elkövetett merényletkísérletek egyik gyanúsítottjára, Hamdi Isaacra egy londoni mecset már 2003-ben felhívta a rendőrség figyelmét – vált ismertté.

A Rómában július 29-én őrizetbe vett Isaac, más néven Osman Hussein és a barátai “vallási és fajgyűlöletre bujtogatnak” – közölte a rendőrségnek írott levelében Toaha Qureshi, a stockwelli mecset egyik vezetője. A levélben arról is tájékoztatták a rendőrséget, hogy a vádlottak szélsőséges irományokat osztogattak a mecset környékén.

A Scotland Yard szóvivője nem kívánta kommentálni az értesülést, arra hivatkozva, hogy a rendőrségnek címzett leveleket bizalmasan kezelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik