Nagyvilág

Véres börtönlázadás tört ki Argentínában

Harminckét fogoly halt meg egy argentin börtönben egy lázadást követő tűzben - közölték helyi idő szerint vasárnap illetékesek. Idén már több börtönlázadás történt, az egyik Córdoba, a másik pedig Santa Fé tartományban.

A Buenos Airestől 120 kilométerre délkeletre fekvő Magdalena börtönében hatan megsebesültek, egyikük a börtön egyik vezetője, akit súlyos koponyasérülésekkel kórházban ápolnak. Az áldozatokat, akik közül eddig kilencet sikerült azonosítani, a foglyok által felgyújtott matracok és ruhák égésekor keletkezett szénmonoxid ölte meg – közölte Eduardo di Rocco Buenos Aires-i tartományi igazságügyi miniszter, aki elmondta, hogy vizsgálatot indítottak a tragédia körülményeinek kivizsgálására. Di Rocco tájékoztatása szerint foglyok közötti verekedés állt a lázadás hátterében.

A tartományi miniszter cáfolta azokat a médiahíreket, amelyek szerint amiatt tört volna ki a lázadás, hogy a börtönigazgatóság nem volt hajlandó meghosszabbítani a látogatási időt az anyák napján, amely Argentínában október harmadik vasárnapja.

A tűz a 16. számú pavilonban ütött ki, ahol a jó magaviseletű foglyokat tartották fogva. A börtönhatóságoknak vasárnap reggelre sikerült úrrá lenni a helyzeten. Argentínában sok gondot okoznak a túlzsúfolt börtönök. Idén már több börtönlázadás történt, az egyik Córdoba, a másik pedig Santa Fé tartományban. Ez utóbbi mintegy húsz emberéletet követelt.

Argentína történelme legvéresebb börtönlázadásának, amely 1978-ban történt a Buenos Aires-i Villa Devoto-i fegyintézetben, 61 halálos áldozata volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik