Nagyvilág

London: újabb letartóztatás

A londoni rendőrség közölte, egy második személyt is őrizetbe vettek az eheti sikertelen robbantási kísérletekkel összefüggésben.

A férfit Stockwellben fogták el: abban a dél-londoni negyedben, ahol pénteken már őrizetbe vettek egy személyt, egy másik férfit pedig egy metróállomáson agyonlőttek a rendőrök.

Az első, pénteken őrizetbe vett gyanúsítottat jelenleg szigorú biztonsági intézkedések közepette hallgatják ki egy londoni rendőrőrsön. A rendőrség nagy erőkkel kutat azok után, akik csütörtökön robbantani próbáltaka londoni metróban és egy autóbuszon. Pénteken a rendőrség közreadta négy gyanúsított fényképét, és információkat kért róluk a lakosságtól.


Ugyancsak pénteken szabadon engedtek egy 29 éves férfit, akit a július 7-i, 56 halottat – 52 utas és négy merénylő életét – követelő londoni merényletek ügyében hallgattak ki.  A férfit, aki a brit Press Association szerint az egyik feltételezett robbantó rokona volt, július 12-én az északi Leeds városában fogták el, ahol a négy feltételezett merénylő közül három lakott.


Pénteken már elfogtak egy gyanúsítottak

A férfi elfogása összefüggésben áll a brit főváros közlekedési hálózata ellen csütörtökön végrehajtott merényletkísérletekkel – közölte a rendőrség. A gyanúsítottat egy házkutatás során vették őrizetbe, amelyről további részletet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik