Nagyvilág

Irak – hőség, fürtösbombák, sikeres ellenállás

Felbomlóban az iraki Köztársasági Gárda, a szövetségesek Bagdadra koncentrálnak. Az Amnesty International tiltakozik a fürtösbombák használata ellen. A katonáknak nehézséget okozhat a hőség.

Hadtéri események – irány Bagdad!

Az amerikai védelmi minisztérium szerint az iraki Köztársasági Gárda Bagdad és Medina nevű hadosztályai már nem komoly erők, noha azokat a reguláris hadsereg katonáival is kiegészítették. A hadosztályokon belül vannak még ellenálló, harcképes alegységek. Az, hogy reguláris katonákkal erősítik meg őket, az amerikaiak szerint szintén a gyengeség jele. Az amerikai vezetés egyébként üzenetet küldött az iraki katonai vezetésnek: adják ki a parancsot a kapitulációra. Válasz nem érkezett.

Egy szerda délutáni harctéri jelentés szerint az előretörő amerikai erők harminc kilométerre megközelítették Bagdadot. A Reuters tudósítója jelentette, hogy két igen gyorsan előre nyomuló hadoszlop közelítette meg az iraki fővárost: a 3. lövészhadosztály, amely maga mögött hagyta a bekerített Kerbelát, és az Eufráteszen átkelő előőrsei 30 kilométerre vannak a város déli peremétől, illetve egy tengerészgyalogos alakulat, amely a Tigris folyó északi oldalán 40 kilométerre jár Bagdadtól délkeletre.

Közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban hatalmas erejű robbanás rázta meg Bagdad központját. Nem sokkal korábban két detonáció döreje hallatszott az iraki főváros déli peremkerületei felől.

Az irakiak visszavágnak

Kerbela közelében az iraki erők lelőttek egy amerikai Black Hawk típusú helikoptert. A Pentagon hét katona halálhírét erősítette meg. A katonai szállító helikopter fedélzetén 11 amerikai katona volt. A CNN értesülése szerint a könnyű fegyverekkel lelőtt helikopter további négy utasa megsebesült, de a közelben tartózkodó amerikai egységek kihozták őket a tűzvonalból.

Az iraki légvédelem lelőtt egy FA-18 Hornet típusú vadászbombázót is csütörtök hajnalban – jelentette a Fox hírtelevízió. A beszámoló szerint a Hornettel a dél-iraki légtérben egy föld-levegő osztályú rakéta végzett. A gép a Perzsa-öbölben cirkáló Kitty Hawk repülőgép-hordozóról szállt fel. A pilóta sorsa egyelőre ismeretlen.

Az Al-Dzsazíra kivonul Irakból, egy BBC-operatőr taposóaknára lépett

A BBC szerda este bejelentette, hogy külsősként alkalmazott Pulitzer-díjas iráni operatőre, Kaveh Golestan, aki a cég teheráni irodájának dolgozott, Kifri városa közelében, kocsijukból kiszállva taposóaknára lépett, és azonnal meghalt. A robbanásban megsérült Jim Muir tudósító és a BBC egyik producere is; őket az amerikai hadsereg Szuleimáníja melletti tábori kórházában kezelik. Golestan a harmadik tévés a háború kezdete óta, aki brit televíziók szolgálatában vesztette életét Irakban.

Az Al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió csütörtökön bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét Irakban, miután a bagdadi hatóságok megtiltották a munkavégzést két tudósítójának. Az iraki hatóságok nem fedték fel, hogy mit vétett a két tudósító, de a CNN amerikai hírtévé értesülése szerint az al-Dzsazíra munkatársai megszegték azt a megállapodást, amelynek értelmében kommentárokat nem fűznek az eseményekhez, és helybeliekkel nem készítenek riportokat.

Tiltakozás a fürtös bombák használata ellen

A londoni székhelyű Amnesty International ember jogi szervezet szerdán ismét nyilatkozatban követelte a robbanótölteteket nagy területen szétszóró fürtös bombák bevetésének felfüggesztését a szövetségesektől, miután a csoport szerint előző nap legalább 33 polgári személy halt meg az iraki el-Hilla városában egy ilyen bomba robbanásában.

Az AI szerint a fürtös bombák használata válogatás nélküli mészárlásnak minősül, és súlyos megsértése az emberi jogoknak. – Ha az Egyesült Államok komolyan gondolja a civil lakosság védelmét Irakban, nyilvánosan kötelezettséget kell vállalnia a fürtös bombák használatának felfüggesztésére – áll a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének nyilatkozatában.

Az AI értesülése szerint az el-Hillában bevetett fürtösbomba-típus 202 kis robbanótöltetet szór szét hozzávetőleg két futballpályányi területen. A szétszórt tölteteknek mintegy 5 százaléka nem robban fel azonnal, vagyis gyakorlatilag taposóaknává válik – áll a felhívásban.

Komoly ellenség lehet a hőség

A szövetségeseket az elkövetkező napokban a hőmérséklet is próbára teheti, amely messze magasabb az április elején szokásos átlagnál. Az előrejelzések szerint a nappali hőmérséklet már csütörtökön meghaladja a 30 fokot, a hét végére pedig sok helyütt eléri majd a 38 fokot is. Irak legforróbb része Nasziríja környéke lesz legalább 40 fokkal.

 Vegyi fegyverek – nem akadály?

Richard Myers tábornok szerint amerikai csapatok előrenyomulását legfeljebb lassítaná, de nem állítaná meg, ha az irakiak vegyi fegyvert vetnének be ellenük. A vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerdán egy kongresszusi meghallgatás után a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a koalíciós erők felkészültek erre az eshetőségre. A katonák felöltik a vegyvédelmi öltözéket, amely ugyan meleg viselet, de éjszaka is lehet harcolni, amikor hűvösebb van. Az időpontot mi választjuk meg – tette hozzá Myers arra utalva, hogy az amerikaiak uralják a csatateret.

A katonák jelenleg fejenként napi 15 liter (4 gallon) vizet használnak fel ivásra és mosakodásra. A szükséglet most növekedni fog. Hadtápilletékesek szerint van elég víz, és még nem volt olyan harci művelet, amelyet a hőség miatt meg kellett volna változtatni. Ez – legalábbis elméletileg – most másképp alakulhat, mivel a katonai szabályzat szerint 30 foknál a munkát napi hat, 32 fok felett pedig napi 5 órára kell korlátozni.

Ekkora hőségben az emberi szervezet folyadékvesztesége óránként csaknem fél liter. A katonáknak ilyenkor reggel mindjárt egy liter vizet kell meginniuk, és ezt a nap során még legalább fél tucatszor megismétlik. Sivatagi körülmények között a katonák párt alkotnak, és egymás vízfogyasztását ellenőrzik, mivel az egyén veszélyesen kiszáradhat anélkül, hogy észrevenné. A kiszáradás veszélye fokozott mértékben jelentkezik a vegyi és biológiai támadás elleni védőöltözékben.

Mint az akciófilmekben….

Az amerikaiak kiszabadították fogságából a 19 éves Jessica Lynchet, akit az irakiak 15 társával együtt március 23-án ejtettek fogságba Násziríjánál. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió később videofelvételt sugárzott róluk, amelyen öt katona kérdésekre válaszol. A televízió halott katonákról is mutatott képeket.

Jessica Lynch kiszabadítását egyenes adásban, monitoron követte végig a térségbeli erőket irányító Tommy Franks tábornok. A különleges osztag ugyanis kamerákat is vitt magával, és élőben sugározták a kétórás mentőakciót.

A csapatot golyók fogadták a környező épületekből azután, hogy a kivilágítatlan Blackhawk helikopter leszállt a násziríjai, Szaddám Huszein elnökről elnevezett kórház területére. Az ellenséges tüzet elfojtották az amerikaiak, és gyorsan behatoltak abba az épületbe, ahol a hírszerzés szerint az őrvezetőt fogva tartották.

A kommandósok az épület alagsorában lőszert, térképeket és egy terepasztalt találtak, ami azt bizonyítja, hogy milicisták katonai célra használják a kórházat. Két amerikai katona holttestét is kimentették a kórházból. Az akció során egy nagy tűzerejű csatahelikopter és egy távközlési összeköttetést biztosító repülőgép körözött a kórház fölött.

A Násziríja jelentős részét ellenőrző amerikai tengerészgyalogosok a fogolyszabadító akció előtt a figyelem elterelése céljából megtévesztő támadást intéztek az iraki félkatonai erők ellen a város egy másik pontján.

A 19 éves őrvezetőnek mindkét lába és egyik karja eltörött. Csütörtök hajnalban Kuvaiton keresztül a németországi ramstein amerikai katonai támaszpontra szállították. Jelenleg hét amerikai van iraki fogságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik