Pénzügy

Kevesebben kaptak 13. havi bért

bankautomata (bankautomata, pénzfelvét, )
bankautomata (bankautomata, pénzfelvét, )

De akik kaptak, azoknak több volt a borítékjában, mint korábban. A nagyobb cégeknél több esély van rá, hogy egy hónappal megtoldják a fizetést.

Tavaly már csak a munkavállalók 12 százaléka kapott 13. havi fizetést, szemben a tavalyelőtti 14 százalékkal – derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

Egyre többet kaptak

Viszont akik kapnak 13. havit, azok minden évben többre számíthatnak, mint előzőleg. A munkavállalók bevallása alapján 2010-ben még 200 ezer forint, 2011-ben 240 ezer forint volt a 13. havi bérek átlagos nagysága, 2012-ben pedig már átlagosan 250 ezer forint.

Minél nagyobb a cég, annál több a pluszbér

A felmérésből az is kiderül, hogy tavaly is a nagyobb cégek munkatársai számíthattak leginkább év végén pluszbérre: a több mint 250 munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatoknál ugyanis a dolgozók ötöde kapott 13. havi munkabért, átlagosan 260 ezer forintnyit. Az 50-250 dolgozót alkalmazó cégeknél 15 százalék számíthatott erre a juttatásra, mintegy 250 ezer forintra. A középvállalkozások (21 és 50 fő dolgozó között) 11 százaléka adott plusz egyhavi fizetést, áltagosan 220 ezret. A kisvállalkozásoknál csak a munkavállalók 8 százaléka kapott 13. havi bért, átlagosan 162 ezer forintot.

Tulajdonosi oldalról közelítve

Az év végi pluszbér a külföldi magántulajdonú cégeknél a legelterjedtebb: ott a dolgozók negyede átlagosan 290 ezer forintot kapott 2012-ben.  A hazai magáncégeknél viszont csak a dolgozók tizede számíthatott 13. havi bérre 200 ezer forint értékben. Az állami tulajdonú vállalatoknál 8 százalék átlagosan 181 ezer forintot kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik