Sport

Parádés felzárkózással bronzérmes Marosi

marosi ádám (i) (marosi ádám, öttusa, )
marosi ádám (i) (marosi ádám, öttusa, )

Nagyszerű hajrával bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban.

Tibolya Péter ugyancsak látványos felzárkózással ötödik lett, míg a finálé harmadik magyarja, Demeter Bence a 25. helyen végzett.

Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi gyenge vívással kezdett, csupán 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől kikapott. Ezzel a teljesítménnyel a 31. helyen állt az első szám után a 36 fős mezőnyben. Ezt követően azonban nagyon összeszedte magát: előbb az ötödik legjobb idővel csapott a célba az uszodában a 200 méteres táv leküzdése után, majd hibátlan lovaglást produkált, végül pedig parádés kombinált számmal a dobogóra állhatott.

Az úszás után még csak a 25. volt, a lovaglást követően a 16., innen sikerült bronzérmet szereznie úgy, hogy a győztestől a befutónál öt, az ezüstérmestől pedig csak egy másodperccel volt lemaradva.

Marosi az idei Vk-sorozatban minden versenyen dobogóra állt, amelyen elindult. Februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rio de Janeiróban győzött, majd májusban, Budapesten ezüstérmet szerzett.

Eredmények – öttusa Világkupa, Nyizsnyij Novgorod

1. Valentin Prades (francia) 5920 pont
2. Justinas Kinderis (litván) 5900
3. Marosi Ádám 5896 (vívás: 13 győzelem/22 vereség/712 pont, úszás: 1:58.40 perc/1380 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 10:49.90 perc/2604 pont)
…5. Tibolya Péter 5772 (18/17/832, 2:05.12/1300, 1200, 11:30.80/2440)
…25. Demeter Bence 5556 (14/21/736, 2:01.99/1340, 1076, 11:39.10/2404)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik