Pénzügy

Önkéntes munka: pályakezdőknél számít

Álláskereséskor a pályakezdők esélyeit javíthatja az önkéntes munka feltüntetése az önéletrajzban, többieknél a szakmai tapasztalat a fontosabb.

Két munkahely között

A fiatalok szakmai tapasztalata mellett az idősebbeknél is hasznos lehet az önkéntes munka. Az új hobbi hasznos lehet a kiégés ellen is: ha mással is foglalkozunk, nem válik túlzott rutinná a napi munka. A tanácsadók szerint a munkahelyet váltó felsővezetőknek is ajánlják az önkéntes munkát. Vezetőknél az sem ritka, hogy 6-12 hónap alatt találnak megfelelő munkát. Ezt az időt pedig mások segítésével, új tapasztalatok megszerzésével is el lehet tölteni.

Magyarországon is sokan önkénteskednek, de még messze nem annyian, mint a nyugat-európai országokban vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Pedig a nem fizetésért végzett munka akár az álláspiacon is hasznos lehet.

Tízből egy rendszeresen

Magyarországon öt emberből négy jótékonykodik, legalábbis egy 2004-es felmérés szerint. A legtöbben adakoznak, akár pénzt, akár tárgyi dolgot, de a jótékonykodók negyven százaléka valamilyen önkéntes munkát is végez. A rendszeresen segítők már jóval kevesebben vannak: a hetente önkéntes munkát végzők száma a tíz százalékot sem éri el. A legtöbben hivatalos ügyet intéznek el vagy lakóhelyükön dolgoznak, az ötezer megkérdezett 21 százaléka pedig szociális, egészségügyi vagy művelődési területen tevékenykedő szervezetnél segít. Sokan többféleképpen is karitatívak: a véradók 78 százaléka például valamilyen önkéntes tevékenységet is végez.

A nem pénzért végzett munkába – a közhiedelemmel ellentétben – nemcsak a hajléktalanok, árva gyerekek, rákos betegek segítése tartozik, hanem gyakorlatilag sok minden a lakótelepi szemétszedéstől az emberi jogok védelméig. Az is előfordul, hogy valaki egy hátrányos helyzetűeket segítő alapítványnál dolgozik, de adminisztrációs vagy informatikai feladatokat lát el, attól függően, mire van szükség. A hazai önkéntesség még korántsem annyira elterjedt, mint tőlünk nyugatabbra.

Kinek jó?

A HR-szakember szerint a pályakezdőknél számít leginkább az önkéntes munka, ezzel tudják ellensúlyozni a munkatapasztalat hiányát. „A munkáltatók szeretik, ha a jelentkező látott már belülről munkahelyet” – mondta a FigyelőNetnek Juhos Andrea, a DBM Hungary ügyvezetője. A legjobb, ha a vágyott munkakörhöz kapcsolódik valahogyan az, amit önkéntesként végeztünk.

A legalább néhány éves munkatapasztalattal rendelkezőknél azonban nem ez, hanem a szakmai múlt számít – ilyen esetben az önkéntes munka a „nice to have”, jó, ha van-kategóriába esik. A HR-es ugyanis azt nézi, hol, milyen munkakörben dolgoztunk, és milyen feladatokat láttunk el. Persze ha marketingesnek jelentkezünk, és alapítványoknak is készítettünk marketingtervet egy fizetett munka mellett, mindenképpen érdemes belevenni az önéletrajzba.

A szakember szerint, ha számunkra fontos, mindenképpen említsük meg az interjún. „Nem igaz, hogy a munkáltató majd azért nem veszi fel, mert túl sok idejét leköti az önkénteskedés” – oszlatta el a kételyeket Juhos Andrea. Azt azért hozzátette, hogy mérlegelnünk kell, mire, mennyi időt szánunk. Amit hobbiként végzünk, nem mehet a munka rovására, így néha, például túlóráknál, dönteni kell.

Új kompetenciák

Bölcskei Mónika vezetési tanácsadó szerint a cégek nehezen fogadják el munkatapasztalatként a nem fizetségért végzett munkát. Persze itt is sok minden függ az interjút készítőtől. „Ha van kapcsolata a civil szférával, esetleg végzett önkéntes munkát is, akkor jobban elismeri” – mondta lapunknak Bölcskei Mónika. A tanácsadással és munkaerő-közvetítéssel is foglalkozó Be Wise Tanácsadó Kft. ügyvezetője a cég vezetése mellett hátrányos helyzetű és hiperaktív gyerekekkel is foglalkozik, melyet kezdetben önkéntesként csinált, majd co-trénerként is vállalt önkéntes feladatokat. „Megtanultam, hogyan kell önismereti, személyiségfejlesztő tréningeket tartani, így ma már ebből a tapasztalatból is származik jövedelmem” – mondta.

A különféle készségek fejlesztése szempontjából is hasznos lehet az önkéntesség. Fejlődhet például a szociális érzék, az empátia akár gyerekekkel, akár felnőttekkel foglalkozik az önkéntes. Az önkéntes munkába azonban sok minden belefér: ha például érdekérvényesítéssel foglalkozó civilszervezetnél dolgozik valaki, fejlődhet a tárgyalástechnikája, kommunikációs és problémamegoldási készsége, sőt a stressztűrése is. Önkéntesként emellett akár pénzügyi, informatikai feladatokat is elláthatunk, a civilszervezet tevékemységétől függően. Ami viszont mindenek felett hasznos, az a lelki feltöltődés: a munkavállaló nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz, ami a munkáltatónak is hasznos.

Beleírni vagy nem beleírni

Az önkéntesek közvetítésével is foglalkozó Önkéntes Központ Alapítvány nemrég kidolgozott egy kompetenciaportfóliót, elsősorban azoknak, akik legalább egy éve önkénteskednek. Ők egy kérdőív segítségével összegezhetik a megszerzett tudást és a kompetenciákat, majd mindezt akár az önéletrajzhoz is csatolhatják. Juhos Andrea szerint csak akkor hangsúlyozzuk, ha szakmai szempontból lényeges, vagy amikor egy újabb önkéntes állásra jelentkezünk. Más esetben elég, ha az egyéb képességeknél megemlítjük, de ha fontos számunkra, szóba hozhatjuk az interjú alatt is.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik