Ki ne hallotta volna már a korrupció, visszaélés, átláthatóság, legjobb gyakorlat, felelősség, számon kérhetőség, stb. kifejezéseket? De vajon mindnyájan ugyanazt értjük-e alattuk? És tisztában vagyunk-e a vállalatfelvásárlásoknál vagy a tőzsdei ügyleteknél előforduló angol szakszavak jelentésével? Teljes biztonsággal értjük-e, mit akar tudtunkra adni a partner?
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) csütörtökön mutatta be a Felelős vállalatirányítási és üzleti etikai szótár második, átdolgozott, kibővített kiadását, melyben ilyen és hasonló fogalmakat tisztáznak. Az ismertebb kifejezéseknél inkább a definícióra büszkék a szerkesztők, viszont van számos olyan
white knight
Azaz fehér lovag. Az a társaság, amely barátságos felvásárlási szándékkal ajánlatot tesz, egy másik fél ellenséges felvásárlásával fenyegetett céltársaság számára.
fogalom is van a szótárban, amelynek eddig nem volt magyar megfelelője. Segítségével olyan – eddig túlnyomórészt angol nyelven használt – kifejezések, honosodhatnak meg a magyar üzleti nyelvben, mint az „Insider Trading” (bennfentes kereskedelem), „Chinese Wall” (kínai fal), ’Whistleblower” (közérdekű bejelentő), és megtudhatjuk, mit jelent speciális gazdasági környezetben a „fehér lovag” vagy az „arany ejtőernyő”.
Méregpirula (Poison Pil)
Ellenséges felvásárlás megakadályozása céljából létrehozott konstrukció, a felvásárlási költség növelése, vagy a meglévő részvényesek jogainak kiterjesztése révén. Gyakorlati alkalmazása joggal való visszaéléshez vezet.
A szótárban 125 üzleti kifejezést találhatunk meg angolul és magyarul. A kiadvány a szerkesztők szándéka szerint nem egyszerűen egy szótár, hanem olyan eszköz, amely hozzájárul a felelős és tisztességes, ezáltal versenyképesebb vállalati működés gondolatiságának erősítéséhez hazánkban. Fő küldetése az üzleti oktatás és a gyakorlati szakemberek mindennapi munkájának segítése.
A szótár elérhető lesz az AmCham honlapján, s elindult a „jövő vezetői” című facebook oldal, ahol a szervezet többi, a vállalatirányítással kapcsolatos anyagait is megtalálhatják az érdeklődők.
arany ejtőernyő (golden parachute)
Vezető tisztségviselő munkaszerződésében az a rendelkezés, amely szabályozza, hogy a vezető tisztségviselő munkaviszonya megszűnése esetén, (rendszerint a társaság tulajdonosi vagy irányítási változásával összefüggésben) különösen előnyös végkielégítési csomagban részesül. A rendelkezés kimondhatja további díjazás, prémium és/vagy egyéb juttatások és természetbeni juttatások folyósítását, valamint szabad rendelkezésű részvényopciók gyorsított megnyílását is.