A több mint 3 milliárd forint értékű beruházással megvalósuló üzemben főként aszfalthoz keverhető granulátumot állítanak elő, de a tervek szerint más iparágakban felhasználható alapanyagot is gyártanak majd. Nógrádi elmondta, hogy a legutóbbi tárgyalások során már a helyszínt is kiválasztották. Az évente várhatóan több tízezer használt autógumit feldolgozó, az uniós környezetvédelmi előírások betartásával megvalósuló üzem az összesen 40 hektáros volt lenti laktanya területén épül fel, s mintegy félszáz dolgozót foglalkoztat majd.
A Strabag július végéig készíti el a gyártóbázis megvalósítási tervét, majd hozzákezdenek a szükséges engedélyek beszerzéséhez. Az építkezés a legkorábban jövőre kezdődhet, s 2006 végén, 2007 elején már teljes kapacitással termelhet az üzem.
„Volt egy álmom, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük” – Karsai Dániel halálára
Az életerős alkotmányjogásznál közel három éve jelentkeztek az ALS első tünetei, később Strasbourgban küzdött az eutanáziához való jog elismeréséért, de elutasították keresetét. Karsai Dániel 47 évet élt.