Az MT a szponzorálási stratégia változása és a költséghatékonyság növelése miatt nem folytatja a város futballcsapatának támogatását, annak ellenére, hogy a csapat a Magyar Kupa megnyerésével biztosította a helyét a nemzetközi porondon. Jövő ősztől az UEFA-kupában próbálhat szerencsét a soproni csapat. A vállalatcsoport nagyra értékeli Matáv FC Sopron sikereit, ezért az együttműködés befejezésekor a MT 15 millió forintot adományoz a klubnak.
A Magyar Telekom, illetve jogelődje a Matáv közel egy évtizedig több mint egymilliárd forinttal támogatta a futballklubot. A cég vezetése a költségracionalizálás érdekében felülvizsgálta egyebek mellett a vállalat támogatási tevékenységét, és ezt követően hozták meg döntésüket. Szerepet játszott ebben az is, hogy jelenleg két futballcsapat köthető a Magyar Telekom Csoporthoz, hiszen a Sopron mellett – a T-Mobile révén – a Ferencváros is a vállalatcsoport támogatását élvezi. A Magyar Telekom Csoport nem kíván egyszerre két élvonalbeli futballklubot támogatni.
„Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
Harmincnégy év után leváltották a polgármestert Nógrádmegyeren. Utódja egy üres hivatalba érkezett, miután váratlanul az összes köztisztviselő távozott.