A folyamatosan növekvő nyugat-európai kereslet miatt az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb, kecsketej feldolgozására is alkalmas üzemet épített Kaposváron a Dámtej Kft. – erősítette meg a Napi Gazdaság információját Takács József termelési- és kereskedelmi igazgató. Eredetileg egy évente 10 millió, maximum 12 millió liter tej feldolgozására alkalmas üzemet kívántak építeni, ám végül – elsősorban az ígéretes export lehetőségek miatt – úgy döntöttek, hogy a gyártóbázis kapacitása meghaladja majd a 20 millió litert.
Elsősorban magas minőségű, hosszú érlelési idejű sajtok készülnek a szeptember közepétől már üzemszerűen termelő kaposvári üzemben. A több mint 1 milliárd forintos költséggel felépített gyártóbázis a tervek szerint az év végétől működik majd teljes kapacitással. Ekkor az elavult, s exportengedéllyel nem rendelkező tamási üzemet bezárják. Az ingázást vállaló dolgozóknak a somogyi megyeszékhelyen ajánlottak munkát. Az új üzemben egyébként a tervezettnél több, várhatóan 130 dolgozót foglalkoztatnak majd.
A közelmúltban megkötött előszerződéseknek köszönhetően 2006-tól a Dámtej termékeinek több mint 30 százaléka a külpiacokon találhat vevőre. Az uniós országok piacain egyre keresettebb kecsketej termelését a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Karának közreműködésével kívánják meghonosítani.
„Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
Harmincnégy év után leváltották a polgármestert Nógrádmegyeren. Utódja egy üres hivatalba érkezett, miután váratlanul az összes köztisztviselő távozott.