Szórakozás

Már el is készült Tóth Andi első dala

A legutóbbi X-Faktor 15 éves nyertese számára már el is készült az első sláger, amelyet egykori mentora, Szikora írt neki.

Sokan féltették a tehetséges Tóth Andit a verseny alatt, olyan is akadt, aki kampányt indított ellene, mert azt gondolta, a kislány nem tudna megbirkózni a 25 milliót érő főnyereménnyel. Mindezek ellenére a fiatal énekesnő keményen dolgozik, és habár még csak alig egy hete ért véget a show, Andi máris több dalból válogathat.

A szüleivel Magyarországra költöző lány a Borsnak elmondta, hogy az X-Faktor alatt rendszeresen foglalkozott saját szerzeményeivel is.

“Szerintem egy előadó akkor hiteles, ha nemcsak mások számait énekli, hanem saját maga is ír dalokat, hiszen akkor tükröződik igazán a személyisége. Ezért ragadtam én is tollat és írtam néhányat már a műsor közben” – mesélte Andi, akinek kezét még most sem engedte el mentora, Szikora Robi.

A csikidámkirály pedig már egy slágergyanús nótát is készített Geszti Péterrel karöltve, munkájukat azonban nem szeretnék a magyar zenei élet legújabb Tóth lányára erőltetni.

“Valóban van egy titkos, külön Andinak szánt dalunk Gesztivel, de mivel Andi még nem keresett meg bennünket, nem akarunk tolakodóak lenni. A varázslatot, amit Andi művel a színpadon, nem szabad elrontani. Kizárólag olyan dalokat szabad énekelnie, amelyek neki is tetszenek. Remélem, ezt mindenki tiszteletben tartja majd” – mondta az R-GO frontembere.

Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik