Fotó: Kummer János
Hányszor szólalt fel a Parlamentben?
Úgy harmincöt-negyvenszer.
Olykor kisebb hallgatóság előtt küzd, mint egy falusi felolvasóesten. Van értelme kultúráról beszélni a Házban?
Csak arról van értelme. A Házban ez szinte senkit nem érdekel igazából, elég megnézni hozzá a jövő évi költségvetést. Jogászok, közgazdászok, biológusok, orvosok, csupa felkészült ember, ez a vakfoltjukra esik. Ennek ellenére felszólalok, bár nem vagyok valami nagy szónok, inkább belátható mennyiségű ember előtt szeretek beszélni, beszélgetni, a Parlament feszélyez. Az elején mindenképp így volt.
Hallom, elege lett a politikából.
Hol hallja?
A folyosón. Micsoda írói gesztus lenne, hogy gyerekek, adtam a nevemet a bejutáshoz, de most elég, fáj tőletek a fejem, hasogat a derekam, mentem, szevasztok!
E pillanatban ez nem aktuális.
Mert?
Mert beleszerettem a Lehet Más a Politikába. Nem föltétlenül a pártba, inkább a szintagmába. Mozgósította a bennem rejlő közéleti ént, hagytam magam belesodortatni. Én mindenesetre jól akarom érezni magam, és ahhoz muszáj, hogy a környezetem is jól érezze magát, tehát rendbe kell tenni a közéletet. Oldódjon a társadalmi közöny, kapjon észbe a haza. A nép, az emberek, a köztársaság polgárai.
Fotó: Kummer János
Nem tudja nem iróniával kiejteni ezeket a szavakat. Azért ez gáz – mindannyiunkra nézve.
Az. Miközben halál komolyan gondolom, mi, magyarok vagyunk a haza, a népfenség, és a végrehajtó hatalmat birtoklók a köz szolgái. Szó szerint véve megfizeted, hogy azokkal az ügyekkel foglalkoznak helyetted, melyekhez nem értesz, vagy nincs kedved hozzájuk. A buszsofőr természetesen nem a vezetőm, hanem az alkalmazottam, nem engem kormányoz, hanem a buszt, amire fölszállni támadt úri kedvem, és amiért fizetek neki.
Nem mosolyogják meg, naivozzák le, amikor ilyeneket beszél?
Effajta naivság nélkül nem fog menni. Semmi. Főleg a busz. Minden más hozzáállás cinikus, és fájdalom, a Parlament tele van cinizmussal. Létezik egy jellegzetes fideszes mozdulat, ahogy kifordított tenyérrel, könyöküket derekukhoz szorítva, kezüket a combjuk mellett kissé eltartva jelzik, ez van, srácok, sehol se vagytok, most mi mondjuk meg a tutit. Ez emberiség elleni bűn. Ahelyett, hogy a politikai osztály igyekezne rábírni mindenkit, vegyen részt a közügyekben, az van elhintve, hogy kell egy jó és okos vezető, és te ne pattogj. Az antik görögök kimentek az agorára beszélni a dolgairól, noha ők is tudták, a közügyeknél szinte minden sokkal fontosabb. Egészség és halál, szerelem, szeretet, lélek és szellem, kaja meg egy pofa sör. A foci. Illetve akkoriban pankráció volt, birkózás meg diszkoszvetés, viszont minden szabad ember színházba járt, és nem a mai értelembe vett szórakozás miatt. Hanem valamiként tudott volt, hogy katarzis, a lélek megtisztítása nélkül ugyanúgy lehetetlen élni, mint a test tisztántartása nélkül. Viszont azt is tudták, hogy ha a közügyek nincsenek elintézve, legalább intézve, akkor a lényeges dolgokkal nem tudnak rendesen foglalkozni. Mondjuk, a csajokkal.
Fotó: Kummer János
Ön egy tavalyi, narancsos interjújában arról beszélt: „Ha egy politikai alakzat pozitív mentalitással igyekszik intézni a köz ügyeit, előbb-utóbb összeáll az a kritikus tömeg, amely ily módon radikális változást hoz a mentalitásban… Az a prognózisom, hogy – épp az LMP hatására is – radikális, villámcsapásszerű mentális változás áll majd be hazánkban.”
Ilyen jókat mondtam?
Ez is naiv, nem?
Nem. Hajszálcsöves folyamatok zajlanak, csinálod, aztán hirtelen beérik. A hatvanas években gátlástalanul köpködtek az emberek az utcán, szlalomoztál a járdán, ha nem akartál belelépni. A házunk falán volt egy szép kis szecessziós Földre köpni tilos! tábla. Ma nem köpködnek – csak a futballisták a pályán –, és ez úgy kezdődött, hogy valakik kezdtek nem köpködni. Nem úgy működik, hogy ha én megállok a zebránál, és te dudálsz mögöttem, holnap majd te is beleállsz a fékbe, ha meglátsz egy nénit a gyalogátkelőnél. Hanem hogy sokáig dudálsz, aztán már nem, még áthajtasz ugyan, de belepirulsz, és a végén te is megállsz. Erre mondják, hogy kultúremberként viselkedsz, de hát az is kultúra volt, egyfajta paradigma, amit leváltott ez – egy jobb! A lélek furcsán működik, azt szajkózza, hogy nem, nem, nem, aztán egyszer csak átfordul igenné, minden trend így változik meg. Híres példa az a Malthushoz kötött elgondolás, hogy ha Londonban abban az ütemben növekszik a lovas kocsik száma, mint a 19. században, száz év múlva nyakig ér majd a szar a városban. Ugyanis mindenki egy adott trendben áll, amit, nem is tehet mást, meghosszabbít, és az mindig az Armageddon. Globális felmelegedés, globális lehűlés, globális vég, ez mind duma. Viszont hasznos duma, mert fölhívja a veszélyre a figyelmet – a Föld pont úgy működik, mint bármely szervezet, élőlény. Mint a bogarak, ha megtámadják őket a problémák, vírus, baktérium, madár, rovarölő szer, a rendszer valahogy mégis helyreállítja magát.
Fotó: Kummer János
Vagy belehal.
A bogár. A bogarak csak milliárd év múlva. A dolgok kijavítják önmagukat, a társadalom is így tesz, és ez a politika. Nem az enyém, nem egy LMP nevű párt javít – noha javít! –, hanem épp az a belátás, hogy igenis lehet más a politika. Egyszerre megképződik a belátás, úristen, miért köpködünk, rugdossuk egymást, miért nem tudunk minimálkonszenzus alapján ügyeket intézni.
Igaz, már nem köpünk a flaszterre, de más is változott: például néhány éve még nem vadásztak faluszéli romákra gépkarabéllyal.
Hanem elgázosították őket. Csak pár évtizedet kell visszalépni hozzá az időben. Az úgynevezett fejlődés vadonatúj valami, és nagyon európai. Kína ötezer évig nem moccant – már akkor is megvolt szinte minden. De gondoljon bele abba, hogyan éltünk csak huszonöt éve – ami történelmileg nézve egy másodperc. Az akkori élelmiszerboltok, a kocsik, a tömegkommunikáció…
De jó volt az.
…a sajt- és sajtóválaszték, közértbűz, leharcolt eladónők, zöldellő parizer, ez megvan? Ne mondja, digitális diktafonnal rögzíti a beszélgetésünket, aztán bedugja a laptopjába, úgy hallgatja vissza. Régen meg volt a szalagos magnó. Már amikor. Már akinek. Erika írógép, kefelevonat… Pusztán csak kölykök voltunk, és ez alaposan meg tudja zavarni az embert. Sikítófrászt kapna bárki, ha az akkori körülmények közé pottyantanák vissza. Mindez, akárhogy is, akármennyire nem divatos is a szó, fejlődés. Az élet, az életminőség egyfajta csomag, tartalma a szabadság, a demokrácia, a dolgokhoz való hozzáférés milyensége, az internet és a komputer, a plázában sétafikáló és mobilozó lányok, meg az, hogy ötven-hatvan éve jobb volt a magyar futball. Persze nem abszolút értelemben volt jobb a mainál, csupán erősebbek voltunk a riválisainknál, egy mai megyei első osztályú csapat húsz nullra verné Puskásékat. Azt sem tudnák, hol a labda, percenként kapnának egy gólt. Egy országos hatodik helyezett tizenkét éves kislány fél medencehosszat verne Johnny Weissmüllerre, mert konkrétan gyorsabban úszik, mint az olimpiai bajnok annak idején. Más technika, más kiképzés, minden változik, változik a társadalom is, és most demokrácia van, bármekkora sebeket ütnek is rajta. Megy a kőkemény harc, alaposan öv alatt, és az undorító, de hát a demokrácia harcos cucc, és én a küzdelem híve vagyok. Ezért futballozom, és igenis, győzni akarok, ha pedig győzök, jól érzem magam. Ha veszítek, rosszul. Ez a normális férfias létezés.
Ennek a mondatnak még Lázár János is tapsolna.
Nem célom.
Fotó: Kummer János
A haverokkal, kispályán lőhet gólt. A politikai nagypályán az ön kiscsapatában nincs sansz: Messi ellen Dzurják Csöpi.
Én vagyok Messi! Legalábbis ebben a metaforában.
Orbán meg Csöpi?
Csöpi.
Hogyhogy?
Nem a pillanatnyi parlamenti százalékok számítanak, hanem a mély respekt és a perspektíva. Meglepő módon legtöbbször a fideszesek felől is tiszteletet érzek. Van, aki kimondja, másnak a szeme áll úgy, és ezt nem cserélném el. Az LMP szexi. Övé a jövő. Minden rosszízű beszólás alapja a frusztráció, egyszerűen nem hiszem, hogy aki nem agymosott vagy szügyig angazsálódott, ne vágyna arra, hogy legyen, mert lehet más a politika!
Mit intézett bő egy év alatt a Házban?
A testemmel hasítok ki egy kis részt a humán szférának. Reprezentálom, hogy van ilyen, és ezt akceptálják is. Nagyon. A kívánatoshoz képest kevéssé – de ebben a vonatkozásban nincs olyan, hogy elég, mert a kultúra minden. Alap. És minden, ami erre az alapra épül. Majd megképződik a belátás kritikus tömege.
Ott gubbaszt a hátsó sorban, talpig feketében, néha felnéz, azt látni a tekintetén: ennek mi értelme?
Gubbasztok? Ülök a fenekemen. És ha olyan ügyről van szó, amihez nem értek, mással foglalkozom. De az is érdekel – sok minden abból –, amihez nem értek.
Szóval mit ért el 2010 májusa óta?
Sok mindent. Semmit. Abban a körben, ahol legtöbb barátom, ismerősöm van, művészek, írók, néhányan talán azért kezdték komolyan venni az LMP politikai ajánlatát, mert hisznek nekem. Tudják rólam, hogy ha tévedek is, nem beszélek félre. Eleinte sokan őrült ellenségesek voltak, azt várták, hogy az LMP az SZDSZ javított kiadása legyen, aztán, hogy nem ez történt, baromira besértődtek. Mintha most már kevéssé. Van ugyanakkor egy érdekes, nagyon is emberi, kulturális jelenség, hogy ugyanis várunk valamit, mint a messiást, és amikor ott van az orrunk előtt, nem vesszük észre. Az LMP-vel kicsit így van, különféle ambíciók mentén új és új politikai alakzatok képződnek dettó az LMP sugallta és képviselte érzésvilággal és értékekkel, ahelyett, hogy csatlakoznának, összefognának vele és fölerősítenék. Ezt fájlalom és veszélyesnek is tartom. Sűrűn járok beszélgetésekre országszerte, a határon túlra is, és ezeken, bár legtöbbször az irodalom a téma, úgy három perc múlva szóba kerül, amit mindközönségesen politikának nevezünk.
Amikor ön a politikába lépett, nagyra értékelte az LMP képviselőit. És most?
Most is nagyra értékelem őket. Ha egyszer kihangosítanák valamelyik frakcióülést, mindenki beleszeretne a társaságba, ebbe a tizenegynéhány fiatalba. Okos, szakértő, nagyon őszinte csapat. Helyesek. Iszonyú erős bennük az antikorrupciós attitűd, nincsenek karrierszempontjaik, csak azért csinálják, mert komolyan gondolják, hogy lehetne másképpen élni az országban. Megszerettem őket, egyre jobb véleménnyel vagyok róluk, még ha itt is éppúgy működnek mindenféle, olykor széttartó erők, mint bármely közösségben. De én nem vagyok párttag, a belső küzdelmek nem érdekelnek, ezek számomra ötödrangú kérdések. A Lehet Más a Politika ajánlat arra, hogy a magyarság hagyjon föl a Koppány és István óta tartó kettévágottsággal, a kuruc-labanc, népi-urbánus, jobb-bal mentén alakuló engesztelhetetlen gyűlölködéssel, és, ahogy Bocskai fogalmazott, a dolgot magát nézve az ügyek megoldásán dolgozzon. Első és másodsorban is kőkemény, radikális, mellőzhetetlen ajánlat arra, hogy ne így csináljuk tovább. Minden más sokadrangú ehhez képest.
Mi az LMP? Ökopárt? Balos formáció? Konfrontálódjanak az MSZP-vel vagy fogjanak vele össze Orbán ellen? Netán tegyenek gesztust a Fidesznek, mondjuk azért cserébe, hogy kétfordulós legyen 2014-ben a választás? Nem sorolom. Ezek is ötödrangú kérdések?
Számomra azok. És egyúttal reálisak, lényegesek. Fontos a zöld vonulat, és fontos a baloldali jelleg, amennyiben ez szegénységellenességet, szolidaritást jelent.
Fotó: Kummer János
Ön baloldalinak tarja magát?
Nem. Jobboldalinak sem. Virtigli keresztény polgári középosztálybéli családból származom. Földbirtokosok, katonatisztek, bálozó kisasszonyok, ilyesmi. Urak, ha ez mond még ma valamit. Sok minden tetszik is abból az életformából, tényleg a formából. Ízlés, tartás, elegancia, mérték. És sok minden halálosan irritált, a fenn az ernyő, nincsen kas mentalitás, hogy ezüst eszcájggal esszük a grízes tésztát, és közben lenézzük a prolikat. A szalonzsidózás. Ezért is van, hogy a bal-jobb vitába nem állnék bele. Mindenesetre nagyon mulattat a parvenüség, amikor elsőgenerációsok urizálnak, hogy minden gesztusuk hamis, és úgy áll rajtuk a zakó, ahogy áll. Mert én láttam az apámat bort kitölteni és nyakkendőt kötni.
Kell valami címke a pártra, hogy tudják az emberek, mire szavaznak.
Nem kell. Ne kelljen! Épp arra kell rádumálni a népet, hogy engedje el ezt a címkézés-dolgot.
Napi ügyekben kell önnek véleményt nyilvánítania? Például párttársa, Karácsony Gergely azon ötletére, hogy alkossanak technikai koalíciót a Jobbikkal és az MSZP-vel a kétharmados Fidesz és törvényei ellen, köteles mondani valamit?
Nem kell véleményt nyilvánítanom, de nyilvánítok: érdekes idea, bár valószínűleg nem megvalósítható. Az a cinikus darálás, amit a Fidesz csinál, mindennél veszélyesebb, ezért folyamatosan gondolkodnunk kell, mit tehetünk ellene.
Indulna kvázi közös listán a jobbikos Novák Előddel 2014-ben?
Én semmilyen listán nem akarok szerepelni, 2014 után biztosan nem maradok.
Meg tud fájdulni annyira a dereka, hogy még előbb odébbálljon?
Simán.
Min múlik?
A kritikustömeg-elmélet az egyénen belül is működik: ha megképződik a lelkemben, hogy ez már így sok, rögtön lelépek. Tulajdonképp, ha őszinte akarok lenni, és miért ne akarnék, élvezem, hogy én vagyok a Parlamentben az egyetlen, akinek nincs politikai karrier-ambíciója. Nem akartam parlamenti képviselő lenni, a választás napján fogtam fel, hogy bekerültem, és azért nem mondtam le ab start, mert annyira elcsodálkoztam ezen az egészen, hogy úgy maradtam. Nyilván még most is csodálkozom.
Fotó: Kummer János
Előzőleg megígérte egy interjúban: ha netán bejut, azonnal visszaadja a mandátumát.
Így volt.
Miről mondana le a legkönnyebben, a 2006-os Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjéről, az 1993-as József Attila-díjról, vagy a parlamenti képviselőségről?
Ha azt hiszi, hogy a képviselőséget mondom, téved. Igaz, ha két évvel korábban azt állítja nekem valaki, hogy vagy meghívnak a magyar futballválogatottba, vagy képviselő leszek, akkor az lett volna az első gondolatom, hogy hol láthattak engem ezek cselezni. Inkább elhittem volna, hogy válogatott leszek, mint parlamenti képviselő. Egyébként büszke vagyok rá: Mikszáth is képviselő volt, de ő ambicionálta is, én meg nem. Megható volt először a Házba lépni, és most is nagyon fölemelő, ha eszembe jut az a pillanat. Hübrisz, nem? Nyilván nagyarcú csávó vagyok.
