A Villarreal csütörtök este búcsúztatta a Napolit az Európa Ligában, s ezzel eldőlt, hogy az olaszok a legjobb 16 között nem rendelkeznek képviselővel a második számú európai kupasorozatban.
Az olasz kluboknak a Bajnokok Ligájában sem áll jól a szénája, hisz a bajnok Inter (0-1 a Bayern ellen), a Milan (0-1 a Tottenham ellen) és a Roma (2-3 az ukrán Sahtar ellen) is otthonában szenvedett vereséget, s így csak bravúrral juthatna a negyeddöntőbe.
Az Egyesült Államokban született és Angliában nevelkedett olasz válogatott támadó úgy véli, választott hazájában valamit nagyon elrontottak, s az utánpótlás-nevelés hiánya is rányomta bélyegét a futballra.
„A Serie A mára hátrébb szorult, egyértelműen a Premier League, a La Liga és a Bundesliga mögött van. Az elmúlt években a játék tovább gyorsult, erről viszont mintha Olaszországban nem szereztek volna tudomást. A lassításra alapuló védekező taktika nehezen tartható, jellemzően azok a csapatok kerekednek felül, amelyek a labdához ragaszkodnak” – utalt a válság okaira a Marcának nyilatkozó, a Napoli elleni párosítást góljával eldöntő futballista.