Élet-Stílus

Vihar jöhet

A Balatontól északra ma vihar is várható, az elkövetkező napokban pedig -2 fokig is csökkenhet a legalacsonyabb hőmérséklet.

Ma nagyrészt erősen felhős, borult idő várható, de reggel, kora délelőtt főként délen, délkeleten még gyengén felhős részek is lehetnek. Eleinte északnyugaton, északon, majd napközben másutt is várható eső, zápor, délkeleten, keleten néhol zivatar is kialakulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Napközben az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon többfelé megerősödik. Péntek délután a Tiszántúlon néhol kialakulhat zivatar. Az északnyugati szelet kísérő legerősebb széllökések délutántól a Kisalföldön, majd estétől a közép-dunántúli régióban elérhetik a 70 km/h-t.

A hőmérséklet kora délután délen és keleten 10, 15 fok között, északnyugaton 5, 8 fok között alakul. Késő este 4, 10 fok valószínű.

Az elkövetkező napokban kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd vasárnap észak, északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, és keddre a változó felhőzet mellett már több órára kisüt a nap. Eleinte többfelé, majd elsősorban délen és keleten valószínű eső, zápor, vasárnaptól havas eső is. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon olykor viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben 2, 7, majd fokozatos csökkenés után kedden -2, +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 4, 9, később többnyire 7, 13 fok között valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik