Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Aiport Zrt. szóvivője elmondta: a légitársaságok várakoztatják azokat a járataikat, amelyeket érinthet más országok légtérkorlátozása, így továbbra is csak késések várhatók.
A Wizz Air több délutáni járata később érkezik, például Barcelonából és Rómából. Késik a Delta New Yorkból érkező menetrendszerinti járata is, mert a hamufelhő miatt útirányt kell változtatnia.
Fehér Imre, a légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl szóvivője elmondta: Magyarországon nem kellett légtérzárat elrendelni, mert mire vasárnap éjszaka Magyarország fölé ért a hamufelhő annyira felhígult, hogy nem veszélyezteti a légiközlekedést.
A szóvivő hozzátette, a felhő Északnyugat-Magyarországot érintette. Mivel a hamufelhő 6.000 méter alatt van, ezért elsősorban a repülőgépek le- és felszállását zavarhatja – tette hozzá a HungaroControl szóvivője.
Az izlandi Eyjafjallajökull vulkán hamufelhője miatt szerdán Nagy-Britannia és Írország felett kellett légtérzárat elrendelni. Európa nagy részén április 15-től már több napon keresztül légtérzár volt a vulkán kitörése miatt, mert hamufelhő veszélyeztette a légiközlekedést.
A korábbi tájékoztatás szerint akkor a légtérzár összesen 1,5-2,5 milliárd euró kárt okozhatott az európai légi közlekedésnek.