Szórakozás

Nem ment el fia tárgyalására Koltai Róbert

Pogány Judit támogatta a bíróságon fiát, akinek tegnap kezdődött a pere különösen nagy kárt okozó csalás ügyében.

Bár Koltai Róbert nem vett részt fia, P. Koltai Gábor tegnapi tárgyalásán, a Blikk szerint Pogány Judit folyamatosan tájékoztatta őt telefonon a fejleményekről. Mint arról korábban már beszámoltunk, összesen négy, háromdimenziós animációs film számláit vizsgálják, a gyanú szerint a filmek három producere – közöttük Koltai Gábor – fiktív számlákkal igazolta az állami támogatás elköltését. Az ügyben 2010 tavaszán kezdtek nyomozni. P. Koltai Gábor a vádirat tartalmával nem értett egyet, amit ki is fejtett a tegnapi tárgyaláson.

Fotó: MTI

“A vádirat több pontja és állítása logikátlan, és vitatom a vádiratban szereplő fiktív számlák megnevezést is. Nem tartom magam bűnözőnek, és nem szerveztem semmiféle fiktív láncolatot” – jelentette ki a részletes taglalásában Koltai, aki szerint a hatóságok folyamatosan ellenőrizték azokat a filmeket, amelyekre a támogatásokat kapta, és korábban mindent rendben találtak, ezért értetlenül áll az évek óta tartó hercehurca előtt.

Pogány Judit nem kívánt beszélni az ügyről a Blikknek, P. Koltai Gábor azonban korábban interjút adott a Hír24-nek, amelyben kifejtette, milyen filmekről van szó, valamint azt is kijelentette, biztos abban, hogy nem hibázott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik