Szórakozás

Megvan a VV6 első kiesője

Tíz napig szavazhattak a nézők a VVApp segítségével a legszimpatikusabb játékosra. Aki a legkevesebb szavazatot kapta, annak kell ma este elhagynia a Villát.

Istenes Bence tegnap este már közölte a villalakókkal, hogy egyiküknek ma este el kell hagynia a Villát. A bejelentés nagy vihart kavart a játékosok között, Alexa pedig mintha megérezte volna a végeredményt, teljesen összetört. Neki kell ugyanis távoznia a Villából, a helyére pedig lehet, hogy nem egy, hanem több villalakó érkezik majd.

A szavazás eredménye egyébként nem hozott nagy meglepetést, az első helyen továbbra is az elsőként villaszexelő Simon áll 36 százalékkal, előnyét pedig jól mutatja a második helyezett százalékaránya: Aurelio 18 százalékot kapott a szavazóktól. A harmadik helyen Zsolt végzett 10 százalékkal. A sereghajtók közül Laci kapott 3,9 százalékot, Teo 3,14-et, Alexa pedig 3,07-et.

Fotó: Kummer János

Érdekességképpen a Hír24 szimpátia-szavazásának eredménye: az első helyen Simon áll 60 százalékkal, őt Viki követi 8-8 százalékkal, a harmadik helyen pedig Zsolt végzett 7 százalékkal. A legkevesebb szavazatot kapók: Iza és Józsi 3 százalék, Teo 2 százalék, Alexa és Charlotte 1-1 százalék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik