Élet-Stílus

Hideg, téli nap

Miközben térségünk felett az anticiklon leépülőben van, az Atlanti-óceán felől kissé enyhébb és nedvesebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé.

Átmenetileg csaknem országszerte túlnyomóan napos idő lesz, majd a déli óráktól nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A ködfoltok délelőtt megszűnnek. A délnyugatira, délire forduló szél megélénkül, a Dunántúlon sokfelé megerősödik. Északnyugaton egy-egy viharos széllökés is lehet. Hideg, télies idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. Késő estére pedig – délnyugatról északkelet felé haladva – +1 és -5 fok várható.

A következő napokban erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmenetileg, rövid időre szakadozik fel a felhőzet. Többször és többfelé várható eső, kezdetben északon, északkeleten hó, ónos eső is lehet, csütörtökön pedig az esőt egyre nagyobb területen havazás váltja fel.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 90 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben -1, -6, majd többnyire -2, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 1, 8 fok között, később északon 5, délen 10 fok körül valószínű, azonban csütörtökön napközben jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Hideg-, holnap melegfront jellegű hatás okozhat fejfájást, migrént, szédülést, vérnyomásingadozást. Nő a reflexidő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik