A találkozó előtt Antonio Alvarez, a Sevilla vezetőedzője arról beszélt, hogy a rossz rajt, a Bajnokok Ligája-kiesés (továbbá az EL-ben elszenvedett hazai vereség) ellenére nem érzi magán a nyomást, s elégedett a csapatával, amely a Primera Divisiónban egyelőre még veretlen, és jó esélye volt arra, hogy utolérje a tabella élén 10-10 ponttal tanyázó Real Madrid, Valencia duót, mi több: jobb gólkülönbséggel elfoglalja az első helyet.
Ehhez csütörtökön este a Racing Santandert kellett volna legyőznie hazai pályán. A feltételes mód használatából már kiderül, ez nem jött össze a Sevillának, amely egy jónak nevezhető első félidő után a második játékrészben lényegesen gyengébben futballozott, ekképp megosztozott a pontokon a Racinggal. Negredo büntetőből szerzett vezetést a házigazdának, miután egy beívelés során Tono kapus a labda helyett az egyik sevillai fejébe öklözött, amikért sárga lapot is kapott. A Santander a szünet után egyenlített: Pinillos kapáslövését követően a labda a jobb alsó sarokban landolt.
Ami spanyol labdarúgó-bajnokság többi csütörtöki meccsét illeti: a Villarreal feljött a harmadik helyre azzal, hogy hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Deportivo La Corunát, míg a Malága második idegenbeli győzelmét aratta – ezúttal a Getafe „várát vette be” -, így idegenben továbbra is hibátlan, miközben eddigi mindkét hazai találkozóját elbukta…
Primera División, 4. forduló:
Sevilla-Racing Santander 1-1 (1-0)
Gól: Negredo (13., 11-esből), illetve Pablo Pinillos (54.)
Getafe-Málaga 0-2 (0-0)
Gól: Rondon (54.), Apono (61., 11-esből)
Kiállítva: Rafa (61.), ill. Gamez (66.)
Villarreal-Deportivo La Coruna 1-0 (1-0)
Gól: Nilmar (34.)
Korábbi eredmények:
Valencia-Atlético Madrid 1-1
Barcelona-Sporting Gijón 1-0
Real Zaragoza-Hércules 0-0
Almeria-Levante 0-1
Real Madrid-Espanyol 3-0
Athletic Bilbao-Real Mallorca 3-0
Osasuna-Real Sociedad 3-1