Mint arról beszámoltunk, az új domaint korábban támogató Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) hirtelen megváltoztatta álláspontját. A floridai ICM Registry állítása szerint bizonyítani tudja, hogy a fordulat a Kereskedelmi Minisztérium bizonyos (konzervatív) köreinek nyomására következett be. Az ICANN ugyan nonprofit társaság, de a minisztérium közvetlen felügyelete alatt áll, amely – az ICM Registry elnöke, Stuart Lawley szerint – ebben az esetben úgy kezelte, mint egy kormányügynökséget.
Más bírálók arra emlékeztetnek, hogy már 2005 júniusában is a minisztérium érte el, mintegy hatezer tiltakozó levélre hivatkozva, hogy az ICANN elhalassza a végső döntést.
A pornó-domain körüli problémák újabb muníciót adnak azoknak, akik a legfelső szintű domainek (TLD) kezelését végző szervezetet nemzetközi felügyelet alá szeretnék helyezni. Amerikai kormányképviselők tiltakoznak ez ellen, mondván a minisztérium fennhatósága pusztán technikai kérdés, ráadásul az igazgatótanács összetétele mindig is nemzetközi volt (jelenleg is csak két amerikai tagja van). Az internet korai fejlődésében kulcsszerepet játszó, és így például a domainek kezelését is saját hatáskörében tartó USA számára komoly presztízsveszteséget is jelentene a jogosítványok elvesztése, így vélhetően akkor is komolyan tiltakozni fognak, ha az ICM Registry vádjai bizonyítást nyernek.