Csütörtöktől a mozikban: Anthony Zimmer

„Egypeterdás” filmek esetében, amikor a produkcióban egyetlen jól irányzott és jól elhelyezett csavar működteti a történetet, nem árt, ha a szemlélő alaposan félre van vezetve, és viszonylag későn kezdi kapizsgálni, miről is van szó. Az Anthony Zimmer esetében a néző az első harmad után már nem csupán sejti, hanem egész bizonyosan tudja, mi a film srófja. Hiba – de nem megbocsáthatatlan. Különösképpen, hogy a debütáló francia rendező, Jerôme Salle hangulatteremtésben határozottan remekel, a legkiválóbb hazai (már hogy franciaországi) műfaji hagyományokat elevenítve meg, gondoljunk Claude Chabrol vagy Jean-Pierre Melville krimijeire.

Überbűnöző vs gall nyomozóhatóság

A történet fókuszában egy rejtőzködő „überbűnöző” áll, bizonyos Anthony Zimmer, akinek rablási akciói miatt a gall nyomozóhatóság szívesen elkapná a grabancát, az átvert orosz maffia meg a nyakát tekerné ki, merthogy velük ne szórakozzanak. A bökkenő, hogy senki sem tudja, a tolvajmester vajon aktuálisan hogyan néz ki, tehát szerelmének, Chiarának (még kezdődő szarkalábakkal is tiporja a szívet: Sophie Marceau) a nyomába erednek, aki – nyilván – menekülni kénytelen, és eközben a vonaton egy idegen férfi utas, Francois (Yvan Attal) védelmébe húzódik. Kössük el itt a kritika történetmesélős szálait, legyen elég annyi, hogy (egy filmben) semmi sem történik véletlenül.

Amerikai remake várható

A tulajdonképpen inkább egy rövidjátékfilmre elegendő sztorit Salle képes elegánsan úgy szőni, hogy semmilyen mesterkéltséget, túlburjánzást nem érzünk benne. Ebben tagadhatatlanul fontos jelentőséggel bírnak a játszók, Marceau szokatlan szerepköre – a végzet asszonya – és Attal keresetlen előadásmódja magával ragad. Minőségi feszültséget kelt a rendező-forgatókönyvíró, és hogy mások is érzik az ebben a krimiben rejlő lehetőséget, bizonyítékul szolgál, hogy a tengerentúli bemutatását követően rögvest megvásárolta egy amerikai cég a jogokat, hogy majd Catherine-Zeta Jonesszal forgassák újra.