Élet-Stílus

Kevesebb fapados novembertől

Több német és angol városba közlekedő fapados járat szűnik meg novembertől és kivonul a magyar piacról két kisebb cég is.

Bár egy hónappal ezelőtt még attól volt hangos a sajtó, hogy új cseh fapados érkezik hazánkba, az olcsó légitársaságok törzsközönsége nem örülhet sokáig. Novembertől nem repül Bristolba és Newcastle-be az EasyJet, valamint törli közvetlen hamburgi, hannoveri és düsseldorfi járatát az AirBerlin. A SkyEurope már törölte nizzai járatát, az AirBaltic pedig Vilniusba nem szállít már utasokat, s novembertől a Blue1 helsinki járata is megszűnik. Utóbbi kettő ráadásul ezzel egyetlen budapesti járatát szüntette, szünteti meg. A felsorolt városok közös jellemzője, hogy novembertől egyetlen fapadosnak tartott légitársaság menetrendjén sem szerepelnek, nem úgy, mint Amszterdam, mely esetében csökken ugyan a választék a WizzAir járatának megszüntetésével, ám továbbra is elérthető marad fapadossal. A Sterling Stockholmba közlekedő járatának helyét pedig a WizzAir veszi át.

A járattörlések azonban nem örökre szólnak. A brit Sterling honlapján például már most lehet jegyet foglalni az áprilisban újrainduló stockholmi járatra, és elképzelhető, hogy tavasszal több most törölt desztináció ismét elérhető lesz. Az EasyJet munkatársa például arról tájékoztatta lapunkat, hogy bár most döntés született a bristoli és a newcastle-i járat törléséről, nem kizárt, hogy e két város is szerepel majd a tavaszi menetrendben.

Mindez azt jelenti, hogy novembertől fapados légitársaságból kilenc várja Ferihegyen a turistákat, míg az olcsó légitársasággal közvetlenül elérhető városok száma 39-re módosul. (Összeállítás a Budapestről fapadossal elérhető városokról >>)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik